Járvány

2020.02.28. 16:42

Nincs ok az élelmiszer felhalmozására

A kormány megérti az emberek félelmét a koronavírus-fertőzéstől és az ebből adódó élelmiszer-felhalmozást, de ez a szakértők szerint sem indokolt – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

20200226 Miskolc fotó: Ádám János ÁJ Észak-Magyarország Koronavírus pánik riport.

Forrás: Észak-Magyarország

Fotó: Ádám János

Schanda Tamás közölte: nincs ok a pánikra, nincs ok a felesleges vásárlásra. Az ITM kapcsolatban áll a kereskedelmi szakmai szervezetekkel és folyamatosan tájékozódik az élelmiszerellátás aktuális és várható helyzetéről – tette hozzá.

Az államtitkár elmondta, a kereskedelmi szervezetek képviselővel folytatott egyeztetések során

azt az információt kapták, hogy folyamatos az ellátás a kereskedelmi szektorban, és megfelelő tartalékokkal rendelkeznek a nagyobb üzletláncok.

Kiemelte, a nagyobb kereskedelmi egységek is érzik a megnövekedett keresletet bizonyos termékek iránt, de a jelenség lokális. Egy-egy üzletlánc esetében eltérő nagyságú és összetételű készletek vannak, de összességében elmondható, hogy ha egy adott márkájú termék el is fogy, akkor egy másik hasonló márka rendelkezésre áll.

Schanda Tamás szerint az is megnyugtató, hogy a kereskedelmi láncok többsége hazai beszállítóval áll kapcsolatban, így jelentős mennyiségben állnak rendelkezésre készletek, és ezekből képesek kielégíteni az igényeket a forgalmasabb időszakokban is.

A külföldön tapasztalható termelésleállás és visszaesés tehát nincs számottevő hatással a hazai ellátásbiztonságra

- hangsúlyozta.

Összehasonlításként elmondta, ez

a mostani felvásárlási láz nem nagyobb, mint egy karácsonyi időszakban megszokott, és a boltok fel vannak készülve a húsvéti rohamra is.

Schanda Tamás közölte azt is, a kiskereskedelmi láncok képviselőivel hétfőn egyeztetnek, és ha újabb információk merülnek fel e téren, akkor arról tájékoztatják a sajtót és a közvéleményt.

Kitért arra is, hogy a jövőben versenyhivatali eszközökkel lépnek fel a koronavírus-járványt kihasználó, rossz szándékú piaci szereplőkkel szemben. A fogyasztóvédelem megkezdte a tartós élelmiszerek és a kézfertőtlenítők árának vizsgálatát, hogy kiszűrjék a későbbi tisztességtelen piaci gyakorlatot – tette hozzá.

Utóbbival kapcsolatban elmondta, a kézfertőtlenítők esetében nemcsak az árat, hanem azok hatékonyságát is vizsgálni fogják laboratóriumi eszközökkel. Ha ez a vizsgálat megállapítja, hogy az adott termékben nincs benne a termékcímkén feltüntetett hatóanyag-mennyiség, akkor haladéktalanul intézkednek.

„Elfogadhatatlan, hogy valaki a koronavírus miatti aggodalmakon és megtett intézkedéseken akar nyerészkedni”

- jelentette ki Schanda Tamás. Egyben jelezte,

kivizsgálják azt az értékesítőt is, aki az eredeti ár tizenötszöröséért kínál maszkot az interneten.

Láng-Bognár Kinga, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szóvivője elmondta, hogy Magyarországon továbbra sincs igazolt koronavírus-fertőzött.

Az aktuális statisztikai adatokat ismertetve elmondta, világszerte 83 389 ember fertőzött meg, közülük Európában 816-an. A betegséggel összefüggő halálesetek száma globálisan 2858, Európában 19-en haltak bele a fertőzésbe. A betegségből felépültek száma 36 569, Európában 84.

Ingyenesen hívható a magyar ügyeleti központ

Az ügyeleti központ e-mail-elérhetősége: [email protected]. A beérkező elektronikus levelekre a központ a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küld.

A 06-80-277-455 és a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogadják a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!