Pénzbedobós, kártyás

2018.08.28. 08:27

Miért vannak még telefonfülkék?

Ma már teremtett lelket nem látni bennük, mégis vannak még – hivatalos nevükön – nyilvános távbeszélő állomások. Ennek is megvan az oka.

Tárkány, 2012. november 16. Telefonfülkébõl telefonál egy nõ a posta épülete elõtt Tárkány fõterén 2012. november 16-án. A Komárom-Esztergom megyei községben idõközi választást tartanak november 25-én, a polgármesteri székért 3 jelölt indul. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Magyarországon nem nevezetesség a telefonfülke – már csak azért sem, mert folyton változott a kinézete az évtizedek során –, évekig hordta a magyar ember az aprót vagy a kártyát a zsebében. Ma már szinte egyáltalán nem használjuk ezeket a távbeszélő állomásokat (talán csak turistaként vagy segélyhívásra), de a hazai utcákon is van még bő­ven belőlük. A Bors Online utánajárt, miért is van ez így.

A 3000-es szabály

A Magyar Telekomnak, ami a hazai „egyetemes szolgáltató”, a mobilkorszakban is kötelessége utcai telefonkészülékeket működtetnie. Ezt jogszabály, illetve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság kijelölő határozata írja elő. Az alapelv az, hogy

minden, háromezer fősnél kisebb helységben lennie kell legalább egy nyilvános te­le­fonfülkének.

Az ennél népesebb településeken pedig minden „megkezdett” három­ezer lakó után legalább egy utcai telefon du­kál – emlékeztet a Bors cikke. Tehát például Kaposváron a 2017. január 1-jei népességadat alapján (62 446 lakó) húsznak kell lennie, ám ha a somogyi megyeszékhely népessége átlépné a 63 ezret, már huszonegynek.

Fotó: Knap Zoltán / Bors Online

Egy órát sem beszélünk rajta

A távközlési cég a Bors érdeklődésére elmondta: jelenleg 5496 nyilvános telefont üzemeltet az országban. Ennek 90 százaléka közterületen van, a többi kórházakban, pályaudvarokon, bevásárlóközpontokban. Ez utóbbiak egyébként azok, amiket a statisztikák szerint a leggyakrabban használnak – persze, nem olyan gyakran, mint 20-25 évvel ezelőtt. Érdekesség, hogy

a nyilvános telefonok forgalma épp a mobilkorszak hajnalán, a kilencvenes évek végén, a kétezres évek elején volt a csúcsponton,

akkor egy ilyen készülékről havonta több mint 10 órát telefonáltak a ma­gyar emberek. Ma már alig emeli fel valaki egy-egy fülkében a kagylót: havonta egy óránál is kevesebbet beszélnek egy ilyen telefonról.

Akkor mire használjuk?

Az üzemeltetéssel természetszerűleg együtt jár a rendszeres karbantartás, ami nem feltétlenül örömteli feladat a telekomosoknak – hívja fel a figyelmet az írás. A telefonfülkék ugyanis közkedvelt célpontjai a vandalizmusnak, főleg a fővárosban és a nagyvárosokban. Forgalmasabb helyeken szinte naponta okoznak kárt a készülékekben és magukban a fülkékben, illetve gyakori még, hogy nyilvános vécének használják őket – írja a portál. Ezzel

egy évben több tíz milliós kárt okoznak a vandálok,

amit a karbantartásra kötelezett Telekom fizet ki.

Egy elhanyagolt, régi telefonfülke az Újpest Városkapu metróállomás közelében.
Fotó: Róka László / MTVA

Ha valaki megrongált vagy koszos telefonfülkét lát, bejelentheti a 1414-es ügyfélszolgálati számon. A Telekom – a bejelentés típusától függően – 24 órán belül intézkedik, és visszaállítja az „eredeti, üzemszerű állapotot”.

Borítókép: Telefonfülkéből telefonál egy nő a posta épülete előtt Tárkány főterén 2012. november 16-án.

MTI Fotó: Krizsán Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!