azóta is tovább szennyezünk

2018.08.17. 21:10

Már több mint száz éve figyelmeztettek a globális felmelegedésre

Mégis akadnak még ma is olyanok, akik tagadják.

Akkoriban természetesen még szó sem volt ózonrétegről, szén-dioxidról és bomló műanyagokról, a Föld felmelegedésének veszélyeire figyelmeztető, 106 éve megjelent új-zélandi újságcikk ugyanis a világ szénfelhasználásáról írt.

„A világ kohói most évi kétmilliárd tonna szenet égetnek el. Amikor ez elég, egyesülve az oxigénnel évi hétmilliárd tonna szén-dioxidot bocsát a légkörbe. Ez által a levegő egy hatékonyabb takaróvá válhat a Föld számára és a bolygó hőmérséklete is emelkedhet. A hatás néhány évszázadon belül jelentős lesz” – idézte a The Rodney and Otamatea Times című napilap tudományos rovatában 1912. augusztus 14-én megjelent írást a Live Science tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

Az egy bekezdésnyi figyelmeztetés eredetileg a Popular Mechanincs című folyóirat 1912 márciusi számában jelent meg egy nagy szénfeldolgozóról készül felvétel képaláírásaként. A fotót Francis Molenának a folyóiratban megjelent cikkéhez mellékelték, amelynek a címe 1911 meglepő időjárása: a szén elégésének hatása a klímára – Mit jósolnak a tudósok a jövőre volt.

Cikkében Molena azt fejtegette, milyen kapcsolat van a levegőben lévő szén-dioxid és a melegebb hőmérséklet között. „Mivel a szén elégetése szén-dioxidot termel, fel lehet tenni a kérdést, hogy vajon ezen üzemanyag széles körű használata a modern időkben fontos tényező lehet-e a légkör szén-dioxiddal való megtöltésében, és közvetve hozzájárul-e a Föld hőmérsékletének emelkedéséhez” – írta.

Molina írásának megjelenése előtt a tudósok már évtizedek óta jelezték a szénfelhasználás hatását a klímára.

Tudományos kutatók már 1882-ben kutatták a kérdést, erről tanúskodik H.A. Philipps A légkör szennyezése című cikke a Nature című tudományos folyóiratban. Joseph Fourier francia fizikus azonban már 1824-ben tett olyan megfigyelést, hogy a légkör összetétele hatással van az időjárásra.

Jeff Nichols, az Illinoisi Egyetem történésze elmondta, hogy számos példát talált arra, hogy 1883 és 1912 között olyan napilapok, mint a The New York Times, The Philadelphia Inquirer vagy a The Kansas City Star megjelentettek cikkeket arról, hogyan hat a klímára a szén-dioxidszint növekedése.

Az amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) becslése szerint

a globális üvegházhatású gázkibocsátás 65 százalékát a szén-dioxid adja, amelynek kibocsátása 1900 és 2010 között 90 százalékkal növekedett.

2014-ben a legnagyobb szén-dioxid-kibocsátók Kína, az Egyesült Államok, az Európai Unió, az Oroszországi Föderáció és Japán voltak.

Borítókép: Shutterstock / BPTU

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!