Idő kijelző nélkül

2018.07.11. 07:47

Kütyümentesítsük a gyermeket!

Vannak olyan helyzetek, amikor igenis teljesen helyénvaló megszabadítani a fiatalokat a mobiltelefonjuktól. Sőt, ez az intézkedés a tanulmányi eredményt is javítja.

Little girl lying on floor using smartphone

Nem szabad félni attól, hogy a gyermek okoseszköz nélkül marad pár órára, szülőként nyugodtan rendelünk el „gépmentes” időszakokat, csak nyerhetünk vele – mondja Simon Henderson, a világhírű brit magániskola, az Eton College vezetője. A nehéznek tűnő lépésért állítólag a fiatalok is hálásak.

Mint arról a Család.hu cikke beszámol, a magániskolában szigorú rendszabályok vannak érvényben,

a kilencedikes fiataloknak például kötelező éjszakára leadniuk a készülékeiket.

Azt írják, hogy 21 óra 30 perctől reggel háromnegyed nyolcig teljes mobilcsönd van, a tanulók nem szörfölhetnek a neten, chatelhetnek, de még közösségi oldalukra sem léphetnek fel. Ráadásul Simon Henderson szerint mindezért az ifjak még hálásak is.

„Tudomásul kell vennünk, hogy

a mai ifjoncok a nap 24 órájában, a hét minden napján online üzemmódban tartják készülékeiket, és így elérhetőek ők maguk is.

Ez teljesen természetes számukra” – idézi az Eton vezetőjét a BBC nyomán a Család.hu.

A cikk folytatásában arról is szó esik, hogy a mobilok időszakos „elkobzása” azonban csökkenti a fiatalokra nehezedő nyomást, hiszen

nem kell azonnal és folyamatosan reagálniuk a történésekre, ismerőseik üzeneteire.

Éppen ezért a többség hálás az iskola lépéséért, mivel így kifelé azt kommunikálhatja, hogy azért kénytelen visszavonulni offline üzemmódba éjszakánként, mert a házirend tiltja a mobilozást.

Fotó: család.hu

Simon Henderson azonban elismeri, hogy az intézmények és a szülők számára is nehéz nemet mondani, pontosabban betartatni az ehhez hasonló szigorú regulákat. A magániskolától azonban elfogadják. Nem csoda,

a fiatalok az elitképzőbe csak kimagasló tanulmányi eredménnyel, több éven keresztül zajló és több részből álló felvételi vizsga után kerülhetnek be.

Ráadásul a kimagasló egyéni teljesítmény mellett jelentős anyagi terhet is jelent az Etonba járni: a tandíj évente nagyjából 30 ezer angol font, vagyis több mint tízmillió forint. Akinek akkora szerencséje van, hogy családja szerény anyagi körülményei ellenére ösztöndíjjal bejut az elitképzőbe, annak is csak a költségek 90 százalékát engedik el, vagyis évente egymillió forintnál többet kell befizetnie az iskola kasszájába. Cserébe azonban a fiatal a későbbi gazdasági, pénzügyi és politikai élet vezetői között töltheti középiskolás éveit, felbecsülhetetlen értékű kapcsolati tőkét szerezve. Ilyen háttérrel könnyen érthető, miért nem zúgolódnak a fiatalok, és miért hagyják annyiban, illetve a szülők egyenesen támogatják a drákói szigort. A BBC beszámolója szerint a gyermekek családjai is tisztában vannak vele, hogy a fiatalokat fél tíz után már nem lehet hívni, nincs rövid szöveges üzenet és más kommunikáció sem, legfeljebb reggel, ébredés után. Simon Henderson azonban jelezte, vannak kivételek: minden egyes esetet és kérést egyenként vizsgálnak meg, és egyedileg döntenek az esetleges kedvezményekről, vagyis a mobil éjszakai megtartásáról.

A szülők egy része persze csak legyint a csúcsintézmény vezetőjének tanácsaira, hiszen „sokkal könnyebb mondani, mint csinálni”.

A szabályt mégsem a különbözőség, vagy a fiatalok megtörése miatt vezették be, hanem kifejezetten a tanulmányi előmenetel javítása érdekében.

A London School of Economics nemrégiben publikált kutatása szerint egy teljes extra iskolai héttel ér fel annak a hatása, ha egy intézmény kitiltja a tanterem falai közül a diákok mobiljait tanórák alatt. Négy különböző angol városban hasonlították össze a diákok teszteken elért eredményeit, és azt a megállapítást tették, hogy

akiknél nem lehetett mobil hétköznapokon, azoknak átlagosan hat százalékkal voltak magasabbak a pontjaik.

Borítókép: Illusztráció

AFP / Sigrid Olsson / Altopress / Photoalto

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!