biztonságban

2020.07.16. 12:29

Hétszáz gyereket fogadnak az Egyszülős Központ napközis táborai

Mintegy hétszáz egyszülős családban élő gyermek vehet részt idén nyáron az Egyszülős Központ által szervezett napközis táborokban – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelõs államtitkár, a Nõk Magyarországért Klub elnöke egy laptopot ad át egy gyereknek Budapesten az Egyszülõs Központban 2020. május 27-én. A klub száz, a digitális oktatáshoz szükséges laptoppal támogatja az egyszülõs családokat.

Forrás: Kovács Tamás

Fotó: MTI

Novák Katalin a budapesti Egyszülős Központban azt mondta, hogy a reggel hét órától késő délutánig tartó táborokat Budapesten, Veszprémben és Kecskeméten szervezik meg, azokban naponta ötven gyermek vesz részt. A tábor célja, hogy az egyszülős családokban nevelkedő gyerekek is minél nagyobb biztonságban érezhessék magukat – tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte, hogy idén nyáron a gyerekek felügyeletének megoldása a szokásosnál is nehezebb a koronavírus-járvány miatt, a kormány ezért napközis Erzsébet-táborokat hirdetett meg, az Egyszülős Központ táborait pedig az Emmi finanszírozza.

Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője ismertette, hogy a tábor hétfőtől péntekig tart, de két szombaton is vállalják a gyerekek táboroztatását, hogy a szülők is kikapcsolódhassanak.

A táborokban sok férfi is foglalkozik a gyerekekkel, ami azért fontos, mert az egyszülős családok 86 százalékából az apa hiányzik – tette hozzá.

Nagy Anna kérdésre válaszolva elmondta: a gyerekekkel szakképzett, gyakorlattal rendelkező pedagógusok, pszichológusok, gyógypedagógusok foglalkoznak. Az egyhetes tábor fejenként 1500 forintba kerül, ez fedezi a napi négyszeri étkezést és minden programot – mondta.

Borítókép: Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, a Nők Magyarországért Klub elnöke egy laptopot ad át egy gyereknek Budapesten az Egyszülős Központban 2020. május 27-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!