Hallgassa élőben!
Fotó: berguson.hu

A rendszeres kerékpározás hatása az egészségünkre

Sokunkban már régen érlelődik a gondolat, hogy szeretnénk valamilyen sportot űzni, azonban nem tudjuk eldönteni, melyik az igazán nekünk való. Ha még emlékszünk arra, amikor szép időben, még gyerekkorunkban felpattantunk a színes kis biciklinkre, és nekivágtunk az utcáknak, ugyan miért ne tehetnénk meg ugyanezt, csak ezúttal komolyabb célok kitűzésével? Ebben a cikkben összefoglaljuk a kerékpározás az egészségre gyakorolt jótékony hatásait.

A kerékpár nem más, mint emberi erővel hajtott kétkerekű jármű, amelynek létezik egy- (monocikli) és háromkerekű (tricikli) változata is. A kinézete, a felszereltsége a folyamatos innovációnak köszönhetően a 19. század óta fokozatos átalakuláson megy keresztül. Ennek eredményeként napjainkban már direkt sportolásra kifejlesztett bringát is lehet vásárolni a bringás szaküzletekben. Ez utóbbi legkedveltebb típusát, a Mountain bike-ot az 1970-es években találták fel.

A bringázásnak rengeteg előnye van. Sokan használják a környezettudatosság fontossága miatt az autó, a tömegközlekedés kiváltására, emellett akár csak egy hétvégi kikapcsolódáshoz is nagyon jó társ lehet. Kisgyerek, felnőtt, és nagyszülő is egyaránt használhatja. Viszont a kerékpárra ne csak, mint használati eszközre tekintsünk, ugyanis a folyamatos használata legfőképpen a szervezetre gyakorolt pozitív egészségügyi hatása miatt ajánlatos.

A legoptimálisabb természetesen a mindennapi sportolás, azonban Budapesten és a nagyvárosokban a légszennyezettség miatt ez nem mindig előnyös (itt mindenképpen meg kell említenünk a speciális kerékpáros maszkokat, amelyeket pont erre a célra fejlesztettek ki: az intenzív mozgás miatt ugyanis gyorsabban vesszük a levegőt, ezáltal több szmogot is lélegzünk be. A maszk ilyenkor jön jól, amennyiben a városban használjuk a kerékpárt, pl. munkába járáshoz, vagy futárként dolgozunk). Sokan éppen ezért javasolják, hogy a meleg elmúltával fordítsuk figyelmünket a kerékpárutak felé. Napjainkban már Magyarországon is rengeteg kerékpárút és túraszervező van, amelyek igen jó és változatos programokat kínálnak. Ilyen pl. a balatoni kerékpárút. Érdemes szerveznünk akár több napos kerékpártúrákat is, akár egyedül, akár a családdal, vagy egy nagyobb társasággal megtéve a hosszabb távokat. EZ csapaépítés gyanánt sem utolsó szempont.

A kerékpározás az aerob mozgásfajták közé tartozik, vagyis ugyanazt a mozgássorozatot ismételjük egymás után, ezáltal dinamikus mozgás alakul ki a folyamatos tekerés mellett. Ennek következtében nő a pulzusszám, emelkedik a vérnyomás, illetve a vérkeringés is megélénkül. Ennek következtében kevesebb idő alatt a sejtekbe több oxigén jut el. Bringázás közben testünk összes izmait megmozgatjuk, ezért kifejezetten ajánljuk pl. fogyni vágyóknak, hiszen több kalóriát lehet égetni vele, mint egy konditermi súlyzós edzés során.

Kalóriaveszteség a megtett kilométerek függvényében
21 km/h: 522 Kcal
30 km/h: 720 Kcal

És akkor még a jó alakról nem is beszéltünk, legfőképpen a combok, a vádli, a farizom, és a csípő erősödik a mozgás során. De nem csak ezeket az izmokat segíti, hanem az alsóhátat is, emiatt a hát- és gerincproblémákkal küszködőknek kifejezettem javasolt a bringázás. Emellett a rendszeres kerékpározás a terhelőképességet, teljesítőképességet is javítja.

Fotó: berguson.hu

Amennyiben túlsúlyos vagy, esetleg ízületi problémáid vannak, akkor is érdemes ezt a sportot választani, mivel a kerékpározás alatt végtagjaid nincsenek annyira igénybe véve, mint a legtöbb mozgásforma során. Vagyis a kerékpározás az a mozgásfajta, ami egyaránt kiválóan hat a testre és a szervezetre. Egyszerre zsírt éget, erősíti az izomzatot és javítja az állóképességet. A szív és a tüdő jó működésében is fontos szerepet játszik. Bizonyított tény, hogy csökkenti a szívinfarktus kialakulását is. Az aktív életvitel és a rendszeres mozgás nagyon fontos, ez a fajta életmód az immunrendszert erősíti, ezáltal a baktériumok, fertőzések, vírusok ellen is jobban védve vagyunk.

Minden sportnak megvannak a maga előnyei, pozitívumai. Ugyanakkor miért ne választanánk olyat, ami ezek mellett még ki is kapcsol, és remek szórakozást is nyújt számunkra, ami nem csak a testet, hanem szervezetet is erősíti, emellett még feltölt lelkileg is? Az már másodlagos szempont, hogy alakformálás, kalóriaégetés, izomfelvitel miatt szeretnél sportolni, a hangsúly a rendszerességen van. Sportolj, tegyél minden nap az egészséged megóvása és a szervezeted erősítése érdekében.
Mi erre a célra a kerékpározást ajánljuk.

Hozzászólások

Hirdetés
Díjvárományos könyvek rólunk és nekünk
hirdetés
Otthonteremtési program: „Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért!”
kapaszkodó program
Adománykuponokkal lehet támogatni az Ökumenikus Segélyszervezet kampányát
lakatlan területre / 57 másodperce
Lezuhant a román légierő egyik MiG-21 Lancer vadászgépe
A pilóta katapultált, és túlélte a balesetet, de megsérült.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy E. KOVÁCS KÁROLYNÉ Vass Terézia kecskeméti, volt szabadszállási lakos, életének 87. évében hosszantartó betegség után elhunyt. Temetése 2021. április 23-án, 13.00 órakor lesz a szabadszállási temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS ISTVÁN kecskeméti lakos, 77 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 23-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
"Úgy mentél el, ahogyan éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk és apósom NAGY GYÖRGY GERGELY kecskeméti lakos, életének 73. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 26-án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető családja.
"Megpihenni tértél fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban. De az emlékeddel szívünkben maradtál, számunkra Te soha meg nem haltál." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÓZSEFNÉ Tóth Veronika városföldi lakos, 75 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 22-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MIKLÓS CSABA kecskeméti lakos, 77 éves korában, 2021. március 26-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 21-én, szerdán 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PROHÁSZKA GYULÁNÉ Erschen Klára kecskeméti lakos, életének 88. évében, 2021. március 29-én elhunyt. Végső búcsút 2021. április 20-án, 14.00 órakor veszünk Tőle a kecskeméti Köztemetőben. Emlékét őrzik: a Bocskai utcai Lakóközösség, volt iskolatársak, munkatársak.
"Olyan gyorsan mentél el tőlünk, még búcsúra sem volt időnk. Fájdalmat itt hagytad nekünk, míg élünk, emléked őrzi szívünk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DUDÁS LÁSZLÓNÉ Gál Olga Piroska kecskeméti lakos, 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. április 21-én, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy POGÁNY LÁSZLÓNÉ Szerdahelyi Gizella kecskeméti lakos, 85 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 20-án, 15.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik KARDOS JÁNOSNÉ Gulyás Erzsébet (volt Pajkó Györgyné) temetésén megjelentek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédikénk, keresztanyánk KAKULYA AMBRUSNÉ Kiss Lídia 2021. március 27-én 91 éves korában, betegségben elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2021. április 21-én, 11.45 órakor református szertartás szerint a kecskeméti Köztemetőben helyeztetjük örök nyugalomra. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük és ezúton mondunk köszönetet azoknak, akik édesanyánkat elkísérik utolsó útjára. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk azokkal akik ismerték és szerették, hogy KRIZSÁN JÓZSEF 2021. március 18-án, életének 66. évében elhunyt. Szerettünktől 2021. április 20-án, 13.00 órakor a kecskeméti Köztemetőben veszünk örök búcsút. Drága emléke örökre szívünkben él! Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KÉRI ISTVÁNNÉ Francia-Kiss Laura Lenke 2021. március 29-én, életének 94. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése 2021. április 19-én hétfőn, 15.00 órakor lesz római katolikus gyászszertartás szerint a kecskeméti Köztemetőben. Emlékét szeretettel őrizzük! A gyászoló család.
Búcsúztam volna toletek, de erom nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek..." Mély fájdalommal tudatjuk, mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Sólyom Károly 88 éves korában elhunyt. Temetése 2021.04.19-én 15 45 órakor lesz a Kecskeméti köztemetőben. A gyászoló család
"Olyan gyorsan mentél el tőlünk, még búcsúra sem volt időnk. Fájdalmat itt hagytad nekünk, míg élünk, emléked őrzi szívünk." Megrendülten tudatjuk, hogy szeretett Édesanyám, nagymamánk MARKÓ ISTVÁNNÉ Pataki Mária kecskeméti lakos, életének 85. évében csendesen elhunyt. Temetése 2021. április 16-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család. "Felfogni a felfoghatatlant, nagyon fáj és nehéz. Örökké szívünkben tart a szeretet, és az emlékezés."
A boldog feltámadás reményében tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették , hogy TÚRI JÓZSEFNÉ Rozsi Anna Terézia életének 82. évében elhunyt. Utolsó földi útjára 2021. április 15-én, csütörtökön 10.45 órai kezdettel kísérjük a római katolikus egyház szertartása szerint a kecskeméti Köztemetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük! A Gyászoló Család és a Kecskeméti Református Egyházközség.
"Hirtelen rabolt el tőlünk a halál, távozásod, még élünk, örökké fáj." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH JÁNOS helvéciai lakos, 49 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 15-én, 14.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Búcsúztam volna Tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FRANCIA-KIS JÁNOSNÉ Máté Julianna Anna a Konzervgyár nyugdíjasa kecskeméti lakos, életének 82. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 16-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÓDOGH ISTVÁNNÉ Kövecses Erzsébet ágasegyházi lakos, 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 16-án, 10.00 órakor lesz az ágasegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra Te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz mint a csillagok." Soha el nem múló fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk HALÁSZ ISTVÁN SÁNDOR életének 78. évében elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 15-én, 14.00 órakor lesz az orgoványi katolikus temetőben. A gyászoló család.
"Szomorú az út, mely a sírodhoz vezet, megpihent a Te jóságos szíved. A szív egyet dobbant, s megállt távozásod sosem lesz emlék csupán. Bennünk örökké élsz egy életen át, s odafentről vigyázol reánk." FARKAS ISTVÁN halálának 3. évfordulójára emlékezik felesége, lányai, vejei, unokái, dédunokái.
bács-kiskun / 23 perce
Május 17-ig van lehetőség az áprilisi fagykárok bejelentésére
baon.hu
Játékos kereső / 37 perce
Megmutatjuk, hová rejtette a „húsvéti tojást” a Google
segít, de nem csodaszer / 39 perce
A virológus tisztázta, mi az igazság a Covidot legyőző orrspray-ről
nyitás / 1 órája
Az alsósok döntő hányada iskolában van Kecskeméten és környékén
Hraskó István
szintet ugrottak / 1 órája
A DK már az AstraZenecával kapcsolatban is elbizonytalanítaná az embereket
nehéz helyzetben / 1 órája
Elkerülhetetlennek látják a hús drágulását szakértők