Egészségi állapot

2018.12.06. 14:19

Ha betegen dolgozunk, az tiszta pénzkidobás

Egy aprócska megfázás a kollégák megfertőzése mellett óriási gazdasági károkat is okozhat: a beteg dolgozó termelékenységre gyakorolt negatív hatása a háromszorosa annak, mint ha otthon maradt volna.

Már nem csak közeleg, hanem meg is érkezett a tél, és vele együtt az influenzaszezon. Egyre többször találkozhatunk náthás, kipirosodott orrú, köhögő munkatársakkal. Azonban ha betegen megyünk be dolgozni, gyakorlatilag csak ronthatunk a helyzetünkön, sőt: mindenki más helyzetén és a cég pénzügyi állapotán is – figyelmeztet az Origo cikke.

A portál egy ezer vállalat részvételével készült felmérést idéz.

Az eredmények szerint a cégek 86 százaléka gyakorta tapasztalta, hogy dolgozóik betegen járnak munkába.

Ez az arány csupán 26 százalék volt még 2010-ben.

Ráadásul egy cég éves egészségügyi költségvetésének néhány esetben akár a 60 százalékát is ők emésztik fel – írják.

Egy hasonló kutatást végzett az American Productivity Audit – folytatódik az összegzés. Ők egy éven át összesen 29 ezer amerikai munkavállalót hívtak fel telefonon, és becsléseik szerint évente legalább 150 milliárd dollárba kerül az amerikai gazdaságnak, hogy jelentős részük betegen is munkába ment.

Fotó: Shutterstock

Emellett másik két tanulmány arra világított rá, hogy

a beteg dolgozó termelékenységre gyakorolt negatív hatása a háromszorosa annak, mint ha otthon maradt volna.

Évente és globálisan 15,1 milliárd fontba kerül, ha a dolgozók betegen mennek be munkahelyükre. Egyrészt terjesztik a vírust, emiatt mások is megbetegedhetnek, a gyengébb termelékenységük miatt pedig ők sem nyújtanak 100 százalékot, és lassabban is gyógyulnak meg – sorolja a náthás munkaerő hátulütőit a cikk.

Magyarországon is sokba kerül, ha betegen megyünk munkába: Kollányi Zsófia tanulmánya szerint 2011-ben 409 milliárd forintba került az, hogy a munkavállalók betegen mentek dolgozni. Abban az évben 3466 milliárd forintra rúgott a betegségek közvetlen és nem közvetlen költsége az országban, amely a 2011-es magyar GDP 12 százaléka volt. Ennek negyede a nem közvetlen költségekből jött össze, amelynek 60 százalékát tette ki például a betegen munkába járás miatt visszaeső termelékenység.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!