kutatás

2019.03.07. 21:47

Gyakoribb a szívbetegség az e-cigit használóknál

Az érrendszeri betegségek 25 százalékkal, a depresszió és a szorongás pedig 55 százalékkal volt gyakoribb.

Forrás: Shutterstock

Az elektromos cigarettát szívóknál gyakoribbak a szívbetegségek, mint az eszközt nem használók körében egy, az Egyesült Államokban készült nagyméretű kutatás szerint.

A tanulmányról csütörtökön közzétett ismertetés szerint a kutatók ugyanakkor nem állapítottak meg ok-okozati összefüggést az elektromos cigaretta és a szívbetegségek gyakoribb előfordulása között.

Az elektromos cigarettára vonatkozó kutatás viszonylag újkeletű, mivel az eszköz az elmúlt évtizedben jelent meg. Az Egyesült Államokban a gyors elterjedése pánikot váltott ki az egészségügyi hatóságoknál. A gimnáziumokban az elektromos cigarettát szívó diákok aránya 78 százalékkal nőtt 2018-ban 2017-hez viszonyítva.

Az elektromos cigaretta nem tartalmaz számos, a hagyományos cigarettában meglévő rákkeltő anyagot, de a kutatók és a közegészségügyi szakértők tudni szeretnék, hogy a nikotinfüggőség ismert kialakulásán túl milyen következményei lehetnek a tartályban lévő folyadék magas hőfokra történő felmelegítésének.

A tanulmányban a kutatók az amerikai járványügyi hatóság (CDC) 2014-ben, 2016-ban és 2017-ben készült mintegy 100 ezer kérdőívét elemezték.

Az elektromos cigarettát szívóknál 34 százalékkal magasabb volt az infarktusok előfordulása, mint az eszközt nem használóknál, tekintetbe véve a kor, a nem, a testtömegindex, a koleszterin, a vérnyomás, illetve a korábbi dohányzás tényezőit is.

Az érrendszeri betegségek 25 százalékkal, a depresszió és a szorongás pedig 55 százalékkal volt gyakoribb.

„Eddig nagyon keveset tudtunk az elektromos cigarettával összefüggő szív- és érrendszeri történésekről” – mondta Mohinder Vindhyal, a Kansasi Egyetem tanára, a tanulmány vezető szerzője. „Ezek az adatok figyelmeztetésként szolgálnak, hogy cselekedni kell és tudomásul kell venni az elektromos cigaretta veszélyét”.

A kutatás azt is kimutatta, hogy a hagyományos cigarettát szívóknál még mindig magasabb a kockázat a nemdohányzókéhoz képest.

Az ilyen kutatások kizárólag megfigyelő jellegűek és nem bizonyítják, hogy az elektromos cigaretta alkalmazása szív- és érrendszeri megbetegedéseket idéz elő; a kutatók nem vizsgálták a jelenség biológiai lefolyását. Ennek megállapításához további kutatások szükségesek az elektromos cigaretta használatának hosszabb idejű tanulmányozása révén.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!