libadalom

2018.11.05. 14:29

Gőzerővel készülődnek a Márton-napi mulatságra

Az ország szinte minden jelentős pincészete bemutatkozik a nyolcadik alkalommal megrendezett fesztiválon.

Szurdokpüspöki, 2015. augusztus 15. Libaszépségverseny a 8. Püspöki Libafesztiválon a Nógrád megyei Szurdokpüspökiben 2015. augusztus 15-én. MTI Fotó: Komka Péter

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

Immár nyolcadik alkalommal jelentkezik Budapest legizgalmasabb Márton-napi borfesztiválja az idén 100. születésnapját ünneplő Danubius Hotel Gellért csodálatos épületében, természetesen a 100-as szám jegyében: felvezetésként butik sörfesztivállal, aztán sörre borral, pezsgővel és pálinkákkal – korlátlan kóstolással, a páratlan hangulatú lakosztályétteremmel, kreatív borvacsorával és záróakkordként jön az elmaradhatatlan Sunday brunch is. Mindez november 8-11 között.

A XX. század eleji palota-szállók elegáns, szecessziós stílusában megépített hotel a mai napig az egyik leglátványosabb épülete a fővárosnak, és az egyik leglátogatottabb szállodája is, melyben az elmúlt időkben gyakorta szerveznek olyan eseményeket, melyek a szállóvendégeken túl, a nagyközönségnek is szólnak. Ezen rendezvények egyike – amikor beléphetünk a patinás falak közé – a Márton napi Borfesztivál, ami az elmúlt években a „hely szelleme”, a széles borkínálat és a minőségi gasztronómia színvonala miatt Budapest legkedveltebb Márton napi programjává vált.

A Gellért 1918 szeptemberében nyitotta meg kapuit, idén tehát 100. születésnapját ünnepli, ennek megfelelően a Márton napi Borfesztivál gasztroprogramjai is a Gellért századik évfordulóját idézik: Száz év vagány butik sörfesztivállal indul a nulladik nap, ahol válogatott sörökkel alapozhatunk a borfesztiválra. A Százszorséf lakosztályétteremben ismét Michelin-csillagos séf készíti a prémium kategóriás menüt. A Száz százalék Gellért borvacsora séfjei kreativitásukkal és a fogásokhoz illő borokkal ünneplik a Gellért évszázados vendéglátását, és a Száz liba egy sorban Márton napi Sunday brunch felvonultatja a legkedveltebb libaételeket.

Idén több mint 100 kiállító borászat vonul fel Gellértben, ahol 11-11 borvidék mutatkozik be pénteken, illetve szombaton.

Így gyakorlatilag két különböző „borfesztiválon” vehet részt az, aki mindkét napra vált belépőt, ráadásul korlátlan mennyiségben. Ami mindkét napon állandó, az a Gellért Selection pezsgőkínálata lesz, hogy minden pillanatban méltó itallal koccinthassunk a kerek évfordulóra.

Hagyományosan a borfesztivál egy „nulladik napi” sörfesztivállal indul csütörtökön, azaz november 8-án. A Száz év vagány butik sörfesztiválon válogatott sörökkel alapozhatunk a borfesztiválra, ahol a Gellért Söröző új séfje, Vona Róbert készíti a 11 féle sörfalatot.

Idén ismét egy Michelin-csillagos étterem séfjét köszönthetjük a Gellértben. Palágyi Eszter, a Costes head chefje a Százszorséf lakosztályétteremben készíti el – 9-én és 10-én – az erre az alkalomra megálmodott menüsorát, válogatott borokat kínálva a páratlan panorámát nyújtó lakosztályban, ahol uralkodók, egyházi vezetők, nemzetközi politikusok, jeles államférfiak, elismert tudósok és világhírű művészek sora szállt meg a Gellért eddigi története során.

Hagyománya a „gellértes” Márton napnak a borvacsora. A születésnapot idéző Száz százalék Gellért borvacsora séfjei kreativitásukkal és a fogásokhoz illő borokkal ünneplik a Gellért évszázados vendéglátását.

A kiváló borok kóstolása után egy-egy „afterpartival” zárul a nap. Pénteken az Anna and the Barbies kendőzetlenül őszinte és lélekemelően is életigenlő szövegvilágával várja a már szinte családdá vált rajongói közönségét, majd másnap az újkori magyar dalszerző zenekarok egyik kimagasló művészi színvonalon zenélő bandája, a Maszkura és a Tücsökraj zenél.

A hétvégét lezáró vasárnapon pedig a szintén hagyományos vasárnapi ebéd fogadja a vendégeket. A Száz liba egy sorban Márton-napi Sunday brunch-on Müncz Gábor, a Gellért konyhafőnöke vonultatja fel a legkedveltebb libaételeket.

Pontosan ide kattintva böngészheti a nem mindennapi kínálatot.

Borítókép: MTI / Komka Péter

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!