rákóczi-kupa

2019.03.01. 13:50

Elindult a Bátrak Ligája-versenysorozat

Az elmúlt év után idén is megrendezik a Bátrak Ligája elnevezésű iskolai vetélkedősorozatot.

Budapest, 2018. július 5. Imre Géza olimpiai ezüstérmes vívó a Honvédelmi Sportszövetség Bátrak Ligája elnevezésû országos programsorozatának nyitórendezvényén a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban 2018. június 7-én. A Honvédelmi Sportszövetség 250 millió forinttal támogatja a tagszervezetek programjait. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Ezúttal – a Honvédelmi Sportszövetség jóvoltából, együttműködve a nemzetpolitikai államtitkársággal – lehetőség nyílik arra, hogy

a rendezvénysorozat keretein belül külhoni magyar oktatási intézményben tanuló diákokból álló csapatok is megméressék magukat.

Simicskó István, a szervező Honvédelmi Sportszövetség elnöke a sorozat pénteki, gyulai nyitó sajtótájékoztatója után azt mondta:

az idei verseny a Rákóczi-emlékévhez is szervesen kapcsolódik, ezért kapta a Rákóczi-kupa elnevezést.

„A program összekapcsolódik a hazafias neveléssel:

olyan vetélkedősorozatról van szó, amelyben fizikai erőkifejtést és ügyességet igénylő feladatok is vannak”

- jelentette ki. Hozzátette: a hét állomásból álló selejtezősorozat mindegyik helyszíne határhoz közeli település, hogy az azon túli magyar intézmények is képviselni tudják magukat.

„A legfontosabb, hogy együtt legyenek a határon túli és az anyaországbeli magyar diákok,

együtt mérjék fel képességeiket és együtt fejlődjön az önismeretük” – hangsúlyozta Simicskó István.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kifejtette: a hivatal ezt a sorozatot a külhoni magyar gyerekek éve programsorozathoz köti, és a Rákóczi-emlékév eseményei között is számon tartja.

„Több elméleti feladat is Rákóczival, a szabadságharccal, valamint a kurucokkal kapcsolatos. A nemzeti identitásunk alapját nagyon sok minden képezi, így a közös nyelv és történelem mellett a közös kultúra is, amibe beletartozik a sport is.

A nemzeti identitásunk megtartása, erősítése elképzelhetetlen a sport támogatása, a sporthoz való pozitív hozzáállás nélkül”

- fogalmazott az államtitkár. Jelezte: 2010 óta a magyar kormány sokat tett annak érdekében, hogy a sportban kimagasló magyar eredmények szülessenek, az ország pedig minél több kimagasló világversenyt rendezzen.

„Az egészséges életmódra nevelés útján is sokat léptünk előre a mindennapos testnevelés bevezetésével, valamint a tömegsport-bázis megteremtésével” – mondta Potápi Árpád János. Szerinte a sport egyre inkább a nemzetpolitika új szegmensévé, kiugrási pontjává vált, éppen ezért örül, hogy a Honvédelmi Sportszövetséggel együttműködve ők is részesei a Bátrak Ligája versenysorozatnak.

A gyulai selejtezőre – melyen az iskoláknak nyolcfős csapatot kell összeállítaniuk úgy, hogy minimum két lánynak kell lennie – a házigazdák mellett Békéscsabáról, Temesvárról, Aradról és Horgosról érkeztek oktatási intézmények hetedik-nyolcadik osztályos tanulói.

A döntőt – melybe mind a hét selejtezőről a legjobb magyarországi és a legjobb külhoni csapat jut be – június 7-én rendezik Budapesten. Az első három helyezett érem és kupa díjazásban részesül, illetve minden induló intézmény értékes sporteszköz-csomagot kap.

Borítókép: Imre Géza olimpiai ezüstérmes vívó a Honvédelmi Sportszövetség Bátrak Ligája elnevezésű országos programsorozatának nyitórendezvényén a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban 2018. június 7-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!