jónak lenni jó!

2019.08.03. 22:12

Cukorbeteg gyerekek táborozhatnak civilek adományából

A közmédia Jónak lenni jó! című adománygyűjtő műsorában összegyűlt adományoknak köszönhetően cukorbeteg gyerekek táborozhatnak országszerte.

Balatonszárszó, 2019. június 19. Gyerekek az új játszótéren a Bárka tábor évadnyitóján a felújított SDG (Soli Deo Gloria) Családi Hotel és Konferencia Központban, Balatonszárszón 2019. június 19-én. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

Nyitrai Zsolt a nyíregyházi táborban forgatott kisfilmben azt mondta, hogy Magyarországon 1,2 millió cukorbeteg ember él, ezért volt jó döntés a közmédia Jónak lenni jó! című adománygyűjtő műsorának részéről a cukorbeteg gyerekek nyári táboroztatásának segítése.

A felajánlásokból több mint 130 millió forint gyűlt össze, a táborok pedig 11 civil szakmai szervezet segítségével valósulnak meg

- tette hozzá a miniszterelnöki megbízott.

Kántor Irén gyermekdiabetológus kiemelte, a legfontosabb, hogy a gyerekek jól szórakozzanak, ezért olyan helyekre szervezik a táborokat, ahol nincs bolt, nincs wifi, így semmi sem vonja el a figyelmüket a barátkozásról. Szabóné Balogh Zsuzsanna, a Nyírségi Diabéteszes Gyerekekért és Fiatalokért Egyesület elnöke azt hangoztatta, hogy a szülők boldogok attól, hogy a gyerekük boldog közegben van és barátkozik, valamint a szülők is tudnak egymással beszélgetni.

Oszlár Gábor szülő elmondta, óriási segítséget jelent, hogy a kislányuk élményekkel gazdagodik, miközben nekik nem kell aggódniuk érte.

Kempler Péter, Magyar Diabetes Társaság elnöke úgy fogalmazott, a gyerekek „katarktikus” élményekről számolnak be a tábor után, valamint óriási jelentőségűnek nevezte, hogy idén a Jónak lenni jó! kezdeményezés a táborok teljes költségét átvállalta és a maradékból még jövőre is jut.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!