Gyengébb? Nem!

2018.03.05. 17:33

A borásznőké lesz a főszerep nőnapon

Kizárólag női borászok részvételével rendezik meg a Cherchez la femme elnevezésű sétáló kóstolót a nemzetközi nőnapon, csütörtökön a Sofitel Budapest Chain Bridge Hotelben, ahol huszonnyolc pincészet mintegy nyolcvan borával ismerkedhetnek meg a látogatók.

Szabó Edit borszakíró 2017 végén jelentette meg Gyengébb? Nem! című könyvét, melyben huszonhat női borász, birtokigazgató meséli el saját történetét és családi receptjeit.

Mint a szerző az MTI-nek elmondta, számos borkóstolón vett már részt, az egészen kicsiktől a nagyszabású sétáló rendezvényekig, és mindig azt tapasztalta, hogy „főként a férfiaké a terep”. A kötet megjelenése után ezért elhatározta, hogy megszervezi az első olyan kóstolót Magyarországon, amelyen kizárólag női borászok mutatják be boraikat.

A programba a könyvben nem szereplő borásznők közül is bekapcsolódnak néhányan, így

Tokajtól Sopronig, Etyektől Villányig tucatnyi magyar borvidék képviselteti magát.

Lesznek olyan borásznők, akik a családi hagyományokat viszik tovább – mások mellett Árvay Angelika, Gere Andrea vagy Laposa Zsófi -, mások maguk alapítottak pincét, mint például Csetvei Krisztina vagy Ujvári Vivien, de olyanok is akadnak, akik birtokigazgatóként vezetnek borászatokat (Debreczeni Mónika például a Vylyant, Matolcsy Sára az Etyeki Kúriát).

A borásznők többsége olyan borokkal érkezik, amelyekkel a kóstolón találkozhat először a közönség,

a Bortársaság asztalánál pedig olyan buborékos italok tűnnek fel, amelyeket külföldön készítettek női kezek. A borok mellett lehet kóstolni pálinkákat is, Stéphan Rémon konyhafőnök és csapata pedig a sajtokról, érlelt sonkákról és egyéb francia finomságokról gondoskodik.

Borítókép: wavebreakmedia/Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!