LMBTQI-ideológia

2021.05.19. 07:00

Árthat is a gyerekeknek az érzékenyítés

Ha nem a gyermek érettségi szintjének megfelelően kommunikálunk, úgy traumatizáló, akár negatív hatásokkal tarkított is lehet a végkimenetel – mondta a Magyar Nemzetnek Hal Melinda, az MCC–Mindset Pszichológia Iskola műhelyvezetője. Mint azt a lap korábban megírta, a Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület pedagógusokat, illetve más, kisiskolás korú fiatalokkal foglalkozó szakembereket igyekszik rávenni, hogy a tanórák részeként ismertessék meg a gyerekekkel az LMBTQI-ideológiát.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Sajnálatos, hogy maga az érzékenyítés szó kezd egybemosódni az LMBTQI-szervezetekkel – fogalmazott a Magyar Nemzet megkeresésére Hal Melinda, aki kifejtette: korábban a tolerancia és elfogadás jegyében a hátrányos helyzetű vagy beteg gyermekek elfogadásának segítésén volt a hangsúly. A tartalmak kialakításának módozata, nyelvezete, a szimbólumok nem hagyományos használata lehet a legnagyobb veszély a Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Közhasznú Egyesület foglalkozástervének esetében. – De igaz ez minden agresszív vagy szexuális jellegű tematikára – tette hozzá az MCC–Mindset Pszichológia Iskola műhelyvezetője.

Hal Melinda arról is beszélt, hogy

amennyiben nem a gyermek érettségének megfelelően kommunikálunk, úgy traumatizáló, akár negatív hatásokkal tarkított is lehet a végkimenetel.

Nem bizonyított, hogy a gyermek nemi identitásában változást okoz az ilyen témájú érzékenyítés, az azonban bizonyos, hogy a tartalmakat körültekintően lehet csak megválogatni és minden gyermek esetében lehetővé kell tenni a kérdéseik megválaszolását. – Sajnos rendkívül sok olyan gyermek van, akit különböző tartalmak elérnek, azonban bizonyos okokból kérdéseik megválaszolatlanul maradnak. Az ilyen gyermekek könnyen összezavarodhatnak, ami a viselkedésükben, gondolkodásukban és teljesítményükben is megnyilvánulhat – hívta fel a figyelmet a műhelyvezető, rámutatva: a másság elfogadására nevel az óvoda, a jó pedagógus, hiszen mindig van gyerek, aki ilyen-olyan módon kilóg a közösségből.

Ezek a helyzetek azonban spontán is alakulnak, nem szükséges specifikusan tematizálni. Fontos, hogy ne bántsák a fiús lányokat és a lányos fiúkat, ezzel már elérhető a cél, fontos, hogy hagyjuk a gyermekeket fejlődni a maguk módján.

Arról, hogy bizonyos szervezetek miért éppen a legkisebb korosztályt célozzák, Hal Melinda elmondta, régóta megfigyelhető jelenség például a marketingstratégiák között, hogy bizonyos felnőtteknek szóló termékek már a leendő fogyasztókat, a gyermekeket célozzák. Ugyanígy a társadalmi változások is elérhetők lehetnek a gyermekeken keresztül, és bár konkrét tudományos bizonyítékok nem adhatók, a kérdést a politika és az ezzel együtt járó gazdasági érdekek mindig is befolyásolni fogják.

Nem lesz Pride az Andrássy úton

Nem engedélyezte a Kúria a Pride-felvonulást az Andrássy úton, ugyanakkor engedélyezte a július 25-ére bejelentett normalitáspárti gyűlést – derült ki a Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleményéből. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a Pride szervezői rövidített útvonalra kényszerültek módosítani vonulásukat. Mint ismert, a Mi Hazánk a főbb budapesti közterületeket lefoglalta a Pride elől – jelentette be Novák Előd, a párt alelnöke. Bár a Pride szervezői szerint ők jelentették be hamarabb igényüket, a Kúria végül Novák Előd felperes javára döntött.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!