elővigyázatosság

2020.02.06. 12:29

A maraton után a futók háromnegyedénél találtak szívproblémát

Az amatőr futók gyakran megfelelő felkészülés nélkül, esetleges betegségeikről nem tudva vesznek részt maratoni távú futóversenyeken.

Forrás: Shutterstock

Fotó: IR Stone

A tavalyi prágai maraton résztvevői 70 százalékánál találtak szív- és veseproblémát a célba érkezés után cseh kutatók.

A prágai IKEM orvostudományi kutatóközpont tudósai keddi sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy az amatőr futók gyakran megfelelő felkészülés nélkül, esetleges betegségeikről nem tudva vesznek részt maratoni távú futóversenyeken, ami károsíthatja az egészségüket.

„A következmények általában időlegesek és pihenéssel elmúlnak” – mondta Eva Kieslichova, az IKEM aneszteziológiai és intenzív klinikájának vezetője.

2019 májusában a kutatók a prágai maraton 97 résztvevőjét vizsgálták meg közvetlenül a 42,2 kilométeres táv lefutása után.

Egyik legfontosabb megállapításuk az volt, hogy még az aktív, lelkes, hetente többször edző amatőr futók testtömege is nagyon hasonló volt az átlagnépesség testtömegéhez.

Számos országban a maraton nevezési feltétele az orvosi igazolás, a prágai maratonra elég a nevező aláírása – mondta el a CTK hírügynökségnek a verseny szervezője.

Jan Pirk, az IKEM kardiológiai központjának vezetője, aki maga is amatőr futó, hozzátette, hogy a maratoni táv nem való mindenkinek és nem szabad minden áron megpróbálni teljesíteni.

Több mint tízezren vesznek részt évente a prágai maratonon, a csehek mintegy kétötöde rendszeresen jár futni.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!