hiába

2018.10.04. 18:17

A korai tavasz sem segít a szén-dioxid szintjén

A globális felmelegedés hatására korábban érkezik a tavasz, az ekkor bekövetkező erőteljes növekedéssel azonban nem termelődik éves szinten több biomassza, ezáltal nem javít a szén-dioxid szinten sem. A klímaváltozás következményei ezért az eddigi becsléseknél is drámaibbak lehetnek.

Forrás: Shutterstock

Wolfgang Buermann, a Leedsi Egyetem kutatója és munkatársai az elmúlt 30 évben a földgolyó 30. szélességi körétől északra lévő területek műholdas képeit elemezték. Ezeken a területek fekszik például Kairó, Delhi, Sanghaj és Houston.

Ahol sok a növényzet, ott erőteljesen elnyelődik a zöld fény, az infravörös pedig visszaverődik. Ezáltal minden pontban megállapítható, milyen mértékű a fotoszintézis, mennyi biomassza termelődik adott területen – mondta el Matthias Forkel, a tanulmány társszerzője, a Bécsi Műszaki Egyetem munkatársa.

Már ismert tény, hogy a növények növekedése a klímaváltozás hatására az évek során meglehetősen előbbre tolódott – fejtette ki Forkel. Sok kutató azt feltételezte, hogy a vegetáció ezáltal több biomasszát is termelt, hiszen minden évben több ideje volt a növekedésre. Kiderült azonban, hogy ez nem így van.

Amikor különösen meleg van, az északi féltekén zöldebb a tavasz, de a hatás a későbbi évszakokban megfordul. Egy korai tavasz kevesebb nyári növénynövekedést, így a globális felmelegedés végeredményben kevesebb biomasszát eredményez.

Az ok az lehet, hogy a korai növekedéshez túl sok vízre van szükség, ami később aztán hiányzik – vélik a tudósok. Az eddigi modellekben ezt a negatív hatást nem vonatkoztatták a szén-dioxid-szintre. „Sajnos ezáltal a klímaváltozás jövendölései nem örvendetes irányba változnak” – mondta Forkel.

A tudósok eredményeikről a Nature tudományos lapban számoltak be.

Borítókép: Shutterstock / wavebreakmedia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!