A gyerek bölcsebb, mint ahogy mi gondoljuk

Dósa Zoltán pszichológus, egyetemi oktató tusványosi előadásán azokról a folyamatokról beszélt, amelyek a fejlődéslélektanban az elmúlt húsz-harminc évben gyökeresen új paradigmát eredményeztek. A szakember előadásáról a Liget.ro portál közölt beszámolót.

„Az ember rendkívül fogékony a tanulási helyzetekre” – mondta a szakember, aki szerint állandóan nyitottak vagyunk arra, hogy a környezetet megvizsgáljuk, tanuljunk belőle, és ezt a tudást úgy próbáljuk meg kamatoztatni, hogy az az alkalmazkodásunkat segítse.

Szándékosság és közös figyelmi helyzet

Dósa Zoltán szerint nem hagyható figyelmen kívül a társas szervezettség, a társadalmi lényeredet fontossága, de van egy sor más olyan vonásunk is, ami biológiailag mély nyomokat hagy bennünk: számos olyan viselkedés is létezik, ami társas közegben számunkra jól működik, amelyek azért maradtak fenn, mert evolúciósan nagyon hasznosak. Ilyen például, hogy az anya gondozza a gyerekét, vagy például

az intencionalitás, ami valamiféle késztetésnek, vágynak a kifejeződését jelenti, a szándék megértését a másikban.

Az előadó szerint azonban a lényeg az, hogy

képesek vagyunk közös figyelmi helyzeteket létrehozni,

és nagyon egyszerű gesztusok révén (explicit kérések vagy instrukciók nélkül) irányítani tudjuk mások viselkedését. Dósa kitért arra, hogy a kőkorszakban ez úgy működött, hogy az idősebb vadásznak meg kellett tanítania a fiatalabbat vadászni: bár ez egy rendkívül előnytelen helyzet volt a vadászat sikerességére nézve – nem túl eredményes vadász egy kisgyerek, aki nem tud csendben lenni, folyamatosan figyeni kell rá –, a vadász számára és mégis csinálta. Más fajoknál nagyon ritkán vagy egyáltalán nem tapasztalható ilyen, még a nagyon okos főemlősök is lemásolják ugyan egymás viselkedését, de nincs szándék bennük, hogy ezeket a viselkedésformákat meg is tanítsák. Az embernél létezett az a szándék, hogy megértesse és megértse, és hogy ezek hasznosítható tudások, amelyeket továbbörökítve, ennek mentén létrehozhatnak egy kultúrát – magyarázta a szakember.

Bölcsek a bölcsőben

A klasszikus elméletek kutatói általában nem azt vizsgálták, hogy vajon mit tud a gyerek, hanem inkább azt, hogy mire nem képes. Ők jellemzően húznak egy határvonalat, melynél a fejlődési szakasznak vége van, és onnan jön egy minőségi ugrás – állítják. A nyolcvanas évek közepén kezdett kibontakozni a kognitív fejlődéslélektanban egy olyan irányzat, amely szakított a hagyományos fejlődéselméletekkel, és azokból a feltételezésekből indult ki, hogy

a gyerekek jóval többet tudnak a világból, mint amennyit mi feltételezünk róluk, bölcsebbek, mint amilyennek mi, felnőttek látjuk

– fejtette ki a pszichológus. Alapmű ilyen téren a Bölcsek a bölcsőben, vagy A babák filozófiája című könyv. Ezek kísérleti helyzeteket írnak le és érvelnek amellett, hogy valamiféle előhuzalozott tudással jövünk a világra, ami megfelelő társas közegben nagyon hamar hasznosítható is. Ezek előfeltételként működnek más, bonyolultabb viselkedésformák elsajátításában – írja a cikk. Ide tartozik az is, hogy megértsük azt, hogy a másik adott helyzetben miként gondolkodik, mit érez, milyen szándékai vannak. Az a képességünk, hogy az igaz vélekedést értsük, nagyon korán kialakul, a hamis vélekedés megértése négy éves kor körül kezd formálódni. „Óriási előny a gyerekeknek, ha már van testvér a családban, akitől megtanulhatják ezt a dolgot.

Az elmeolvasás ragályos betegség, elkapjuk a nagy testvértől, megtanuljuk.

A testvérek között huncutnak és gazembernek kell lenni, hogy túljárj az eszükön. Ez egy nagyon fontos társas tudás. Az iskolában való tanulásnak is a legnagyobb előnye pontosan az, hogy ezeket a helyzeteket megtanuljuk. A diákok, amíg a tanár tanít, azon agyalnak, hogy őt hogyan verjék át. Az a közeg kell hozzá, ez egy olyan világ, amit máshol nem sajátít el a gyerek. Képzeljünk el egy olyan világot, amelyben a másik viselkedését csak az idő és a fizikai vonatkozásaiban értjük, tehát semmi pszichológia nincs benne, nem értjük a másiknak a szándékát, csak csinál dolgokat!” – mondta a pszichológus.

Irányítás és szabályozás helyett: partnerség

Az elmeolvasás képessége fejleszthető, az érzések elmondása, leírása pedig segíti a gyereket abban, hogy értsék a helyzeteket. Gyakran sodorják kellemetlen helyzetbe a szülőket a gyerekek az őszinteségükkel (például: nem finom a nagymama süteménye),

ezért a felnőtt megtanítja őt a kegyes hazugságokra, arra, hogy fontos dolog az, hogy ne bántsuk a másikat,

hogy vannak helyzetek, amikor egy kegyes hazugság többet segít, mint az őszinteség – mutat rá a Liget cikke.

Az előadás végén elhangzott: a gyerekeket bölcsebbnek kell tekinteni, mint amilyennek általában laikusként látjuk. Sokat tud, van elképzelése a világról, kis tudós módjára próbálja felfedezni azt. Hibázik is, de ezeket folyamatosan korrigálja. A gyerek világképe a megismerőrendszerét tükrözi. „Ezért van az, hogy butának tűnik, de ez valójában másként látás. Milyen kevéssé láttak rá arra régen a felnőtt generációk, hogy milyen egy gyerek. Döbbenetes, hogy a tizenhatodik, tizenhetedik, tizennyolcadik századi festményeken is felnőtt ruhában vannak lefestve a gyerekek, de nem azért, mert így szerették volna őket látni, hanem mert így is kezelték őket. Azt mondták, hogy kicsinyített felnőttek és bűnözésre hajlamosak, hogy a nevelésnek az a célja, hogy a bűntől ezeket a gyerekeket megmentsük. Nyilván a keresztény kultúrának is komoly szerepe volt ebben.

Ma már tudjuk, hogy a naiv tudások segítik a gyereket, hogy felépítse magában ezt az eléggé bonyolult pszichikai világot,

a sokfajta tudást, amit el kell sajátítson másokkal kapcsolatban. Hogy mit jelent egy gesztus, mit jelent, ha bizonyos hangnemben mond valaki valamit, és mit jelent a metakommunikációs jelzés. Az irányítást és a szabályozást fel kell váltania valamiféle partnerségnek, ahol tényleg mindkét fél megtapasztalhatja a felelősséget”– zárta előadását Dósa Zoltán.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock