Járvány

2021.04.12. 16:45

Veneto tartomány kormányzója: teljes biztonságban várják a magyar turistákat

Itáliában az ország északkeleti részén fekvő régió fogadja a legtöbb látogatót.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az oltási igazolással rendelkező magyarok bármilyen más előírás nélkül nyaralhatnak a venetói tengerpartokon, de teljes biztonságban fogadják a még oltás nélküli turistákat is. Még a velencei vaporettókon is oltani fogunk – hangoztatta Luca Zaia, az északkelet-olaszországi Veneto tartomány kormányzója a hétfői sajtótájékoztatóján.

Luca Zaia elmondta, hogy a Venetóban élő és dolgozó magyarok az egyik legjobban integrált közösséget képviselik a majdnem ötmillió lelket számláló tartományban.

Hozzátette: nyáron a magyar turisták visszatértét várják, hiszen állandó vendégeknek számítanak, s nemcsak a venetói tengerpartokon, hanem a hegyekben is.

„Nem engedhetjük meg magunknak, hogy lemondjunk a nyári szezonról” – hangoztatta Zaia.

„A magyarok nyugodtan foglaljanak szálláshelyet, tervezzék az idén is a nyarat Venetóban, mivel akármilyen védőoltásban részesültek, az oltási igazolással rendelkezők bármilyen más előírás nélkül jöhetnek hozzánk, erre személyes garanciát vállalok” – jelentette ki Luca Zaia.

Hangsúlyozta, hogy oltás nélkül is „teljes biztonságban” nyaralhatnak, mivel a tartomány nagy tempóban végzi a koronavírus elleni oltást, az idegenforgalmi dolgozókat az elsők között oltják be, és „mire megkezdődik a turistaszezon már a velencei vaporetto-komphajókon is oltási állomásokat működtetünk majd”- közölte Luca Zaia.

Egészen április végéig az Európai Unió tagállamaiból érkezőknek vagy oltási igazolást, vagy negatív PCR-tesztet kell felmutatniuk, utóbbi esetében ötnapos karantén is kötelező. Májustól a szabályok változhatnak.

Luca Zaia hangsúlyozta, hogy Itáliában az ország északkeleti részén fekvő régió fogadja a legtöbb látogatót, és ez a vidék nemzetközi szinten is idegenforgalmi „nagyhatalomnak” számít.

Adatai szerint 2019-ben 71 millió turista érkezett Venetóba, és hatvannyolc százalékuk külföldi volt, többségükben németek, osztrákok, hollandok, svájciak. De a térség kiemelt célállomásnak számított a brit, amerikai, orosz és kínai turisták körében is.

Az új típusú koronavírus okozta Covid-19 hatására tavaly 32 millióra csökkent a látogatók száma, és a külföldiek közel hetven százaléka távol maradt. A regionális idegenforgalmi ágazatban az utóbbi egy év alatt mintegy negyvenezren veszítették el a munkájukat.

A tartományt 2010 óta irányító Luca Zaia, aki a jobboldali Liga párt politikusa, kifejtette, hogy Veneto nem csupán Velence városát jelenti. Kiemelte, hogy a népszerű Jesolo, Bibbione, Caorle a leglátogatottabb olasz strandok között szerepel, a Dolomitok télen és nyáron egyaránt turistacsalogató, s kivált igaz ez a 2026-os téli olimpia közeledtével. Megemlítette, hogy a Garda-tó és környéke szintén kiemelt üdülőhelynek számít, a régió híres borturizmusával együtt.

Zaia elfogadhatatlannak nevezte a görögországi szigetek idegenforgalmi „taktikázását”, vagyis hogy Covid-19-től mentes területként reklámozzák magukat. Az olasz szigetek, közöttük a kisebb Lampedusa, Capri, valamint a nagyobb Szicília és Szardínia is lakosságuk teljes átoltását szorgalmazzák a nyári szezon megnyitása előtt. Luca Zaia emlékeztetett: egyik olasz tartomány sem élvez ilyen „oltási előnyt”.

Ami a nyári nyitás dátumát illeti, a vendéglátás és a szállodák újraindulásával Luca Zaia a „minél előbbi” időpontban reménykedik.

Roberto Speranza egészségügyi miniszter májusra ígérte a szezonindítást, a turisztikai tárca vezetője, Massimo Garavaglia azonban június 2-t jelölte meg.

Az új típusú koronavírus járványa tavalyi kezdetekor a gócponttá vált Veneto az elsők között szembesült a válsághelyzettel, és most az elsők között áll az oltásban is. A nyolcvan év felettiek oltása a napokban fejeződik be, a hetven évnél idősebbek fele már megkapta az első dózist, a hatvanasokat pedig júniusig oltani akarják. A kormányzó számításai szerint szeptember-októberre már a harmincéveseknél tarthatnak.

Zaia elmondta, hogy a legnagyobb problémát a vakcina hiánya jelenti: a venetói egészségügy napi százezer oltást lenne képes beadni, ehhez képest a régió hetente 150 ezer adagot kap.

„Nem lehet ilyen helyzetben ideológiai vitát folytatni a vakcinákról, minden hatékony oltóanyagot használni kell, ezért az Európai Gyógyszerügynökségnek minél gyorsabban döntenie kell az orosz vakcináról” – jelentette ki Luca Zaia. Megjegyezte, korábban senki sem firtatta a bevált gyógyszerek földrajzi származását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!