segítettek a rászorulóknak

2020.09.27. 13:46

Tanszercsomaggal támogatott gyerekeket az Egyszülős Központ

Több mint száz gyermeknek adtak tanszercsomagot a gondtalan iskolakezdésért.

A szervezet közleménye szerint sok család egyáltalán nem tudja megvásárolni a tanszereket a gyerekeinek, ez az egyszülős családokra fokozottan igaz.

Az idei tanévkezdés a korábbiaknál még nagyobb nehézséget okozott a koronavírus-járvány miatt. Az elmúlt hetekben egyre több egyszülős család fordult a központhoz hiányos iskolai felszerelések miatt

– írták.

Kitértek arra is: a központ nyáron 700 gyermeket fogadott napközis táboraiban, és 350 családnak biztosított nyaralási lehetőséget. A járvány miatt nehéz helyzetbe jutott családoknak mintegy 8,5 tonna tartós élelmiszert juttatott el, valamint 125 családnak laptopot adományozott, hogy a gyerekek részt tudjanak venni az online oktatásban.

Magyarországon több mint félmillió gyereket egyetlen szülő nevel, az egyszülős családok száma körülbelül 300 ezer. A szervezet 2018-as indulása óta több mint hetvenféle szolgáltatásával 7600 egyszülős családot ért el – olvasható a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!