Konyhai praktikák

2020.09.05. 07:18

Ezért ne dobja el a hagyma héját!

Öt felhasználási módot mutatunk.

Forrás: Shutterstock

Ha hagymát pucolunk, a hagyma héja általában a kukában végzi. Holott ugyanúgy tartalmaz alapvető tápanyagokat, mint maga a hagyma. Rendkívül gazdag antioxidánsokban, mint az A-, C-, E-vitamin és a flavonoidok. Ez már önmagában egy jó érv a hagyma héja mellett, az Origo összegyűjtött még öt okot, amiért nem érdemes eldobni.

Mire ügyeljünk, ha fel akarjuk használni a hagymahéjat?

Először is arra, hogy a hagyma biztonságos forrásból származzon. Tehát bizonyosodjunk meg róla, hogy nem kezelték vegyszerekkel.

A legjobb, ha a kertből van, de egy termelőtől is vásárolhatunk, akiben megbízunk.

A hagyma legkülső héját nyugodtan dobjuk el, a többi héjréteget azonban tartsuk meg.

Adjuk hozzá a levesekhez, mártásokhoz

Ha levest, mártást vagy alaplevet főzünk, a hagyma héja aranyat fog érni. Sűrűbbé teszi a mártást, gyönyörűen megszínezi az ételeket. Csak ne felejtsük el kivenni, amint elkészült az ételünk.

Készíthetünk belőle fűszert

Oszlassuk el egy tepsin a hagymahéjat, és pirítsuk meg egy kicsit a sütőben. Tegyük az egészet egy kávédarálóba és őröljük finomra. Kész is a házi készítésű hagymapor.

A hagymahéjtea aranyat ér

Köztudott, hogy a hagymahéjtea nyugtatja az elmét és erősíti az immunrendszert.

Egyszerűen csak öntsünk rá forró vizet, hagyjuk ázni, szűrjük le és már ihatjuk is.

Ízesített vízzel csillapítsuk szomjunkat

A hagyma héjából nemcsak tea készülhet, hanem ízesített víz is. Oké, nem ez lesz az új kedvencünk, de kétségtelen, hogy gondoskodunk az immunrendszerünkről. Áztassuk a hagyma héját 15 percre egy pohár vízbe, aztán igyuk meg. Harcol a gyulladások és az izomgörcsök ellen is.

A rizs is finomabb lesz hagymahéjjal

Ezentúl főzzük a rizst együtt a hagyma héjával, nézzük meg, milyen lesz a végeredmény. Imádni fogjuk a hagyma kesernyés aromáját a rizsben.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!