újdonság

2020.02.05. 12:29

SUV-körítéssel is választható az Ignis

Tavaly kerültek fel a sajtófotók az internetre, most pedig hivatalosan is bemutatkozott a felfrissített Suzuki Ignis.

Már a tavalyi év utolsó napjaiban felkerültek az internetre a felfrissített Suzuki Ignis sajtófotói, így a mostani hivatalos bemutatkozás nem tartogat nagy meglepetést – hacsak azt nem, hogy az eddigi megjelenés is marad a kínálatban, az ezüst betétes lökhárítók és a hajszálvékony fekete alsó perem csak a Japánban MF néven futó felszereltséghez járnak. Ennél a modellnél egyként „bőrnek látszó” anyagból készítik az ülések kárpitját, keki illetve szürke színűek a belső tér díszítőelemei – írja az AutóMotor.

Amíg az első lökhárító alapesetben változatlan, hátul immár a teljes lökhárítót a karosszéria színére fényezik, ezenkívül a hűtőrácsot is lecserélik négy függőleges nyílást és márkajelzést tartalmazó darabra. Újak az üléskárpitok, az alapfelszereltség kivételével pedig a karosszériaszínre rímelő belső téri díszeket használnak. Japánban alapfelszerelés az első ülésfűtés, a DCBS kamerákkal dolgozó koccanásgáló és tempomat.

A Távol-Keleten egyedüliként 1,2 literes, 91 lóerős lágy-hibrid motorral és fokozatmentes automatikus váltóval kínálják a Suzuki Ignist, az összkerékhajtás választható extra. Az európai kivitelt várhatóan a Genfi Autószalonon ismerhetjük meg, ott derül majd ki, hogy nálunk marad-e a kézi váltó/robot áltó, vagy netán mi is a CVT-vel kapjuk a friss megjelenést.

Borítókép: automotor.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!