érettség

2019.12.16. 09:23

Iskolakezdés előtt kétszer is felmérik a gyerekek képességeit

3 és 5 éves korban kerül sor a felmérőre – mondta el Mosányi Emőke, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója az iskolaérettség megállapítására vonatkozó új eljárásrend kapcsán.

Forrás: Shutterstock

Fotó: lucaspiaceski

Az 5 éves korban elvégzett vizsgálat során főként

azokat a képességeket mérik fel, amelyek az írás-olvasáshoz, illetve a számoláshoz szükségesek.

Ugyanakkor fontos az is, hogy a gyermek képes-e fenntartani a figyelmét, mert ha nem, akkor valószínűleg kudarcélmény érné az iskolában – közölte a főigazgató hétfőn az M1-en.

Hozzátette:

a 3 éves korban elvégzett vizsgálat során a legnagyobb hangsúly a nyelvi készségeken van.

A kormány az Oktatási Hivatalt (OH) jelölte ki az iskolaérettségi felmentések elbírálására, és a kormányhivatalokat a hároméves korban esedékes óvodába járás ellenőrzésére – közölte múlt pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A felmentést érintő változások a 6. életévét betöltött, azaz tankötelessé vált gyermekek azon részét érinthetik, akiknél a szülők további egy évvel szeretnék meghosszabbítani az óvodáztatást, amire a törvény lehetőséget nyújt.

A visszaélések és az indokolatlan felmentések elkerülése érdekében a szülőknek ezután az Oktatási Hivatal online felületén kell majd kezdeményezni a felmentést. A kérelmeket 2020. január 31-ig lehet beadni.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!