könnyebbség

2019.11.15. 12:12

Több segítség jut az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekeknek

A családoknak nagyon fontos szerepe van a megelőzésben és a kezelés megtartásában, és valódi segítséget kell adni a családoknak ahhoz, hogy ezzel a betegséggel együtt tudjanak élni – mondta Novák Katalin.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Andrey_Popov

Több új intézkedéssel is segít a kormány az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekeknek és őket gondozó szüleiknek – jelentette be Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten.

Novák Katalin a diabétesz világnapján tartott sajtótájékoztatón közölte, az intézkedések között szerepel, hogy az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekek szülei is indokolt esetben jogosultak lesznek a gyermekek otthongondozási díjára (GYOD).

Kitért arra, hogy az 1-es típusú diabétesz egy veleszületett anyagcserezavar, amely nem gyógyítható és állandó kontrollt igényel. Magyarországon körülbelül a 730 ezer diabéteszes közül 4-5 százalék 1-es típusú diabéteszes, közülük 3500-4000 gyermek.

Az államtitkár elmondta, a kormány megteremti annak lehetőségét, hogy az 1-es típusú diabétesz esetében a gyerekeknél a szöveti cukor mérésére alkalmas szenzort befogadja a társadalombiztosítás (tb), amit eddig egyedi méltányosság alapján lehetett igényelni. Ez az intézkedés január 1-től lép életbe.

Novák Katalin beszámolt továbbá arról, hogy az inzulinpumpa és kiegészítői egységesen 98 százalékos tb-támogatással lesznek elérhetők, és szintén támogatni fogja a tb a ketoacidózis mérőkészüléket és tesztcsíkokat.

Szeretnék megvalósítani, hogy minden köznevelési oktatási intézményben lehetőség legyen a szülő segítsége nélkül is ellátni az 1-es típusú diabéteszes gyereket, és tervezik megteremteni annak feltételeit, hogy egy 1-es típusú diabéteszes gyerek is részt vehessen a közétkeztetésben diétájuk megtartása mellett.

Ezen kívül 500 millió forintos pályázati kerettel fejleszteni fogják a gyerek diabétesz centrumokat, és évente 100 millió forintos pályázatot írnak ki diabéteszesekkel foglalkozó civil szervezeteknek, valamint megteremtik annak lehetőségét, hogy az ideihez hasonlóan diabéteszes gyerekek is nyaralhassanak az Erzsébet-táborokban – ismertette az államtitkár.

Novák Katalin kiemelte, az intézkedésekkel a kormány azt szeretné, hogy ezeknek a családoknak a jövőben könnyebb legyen az életük.

Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy Magyarországon 730 ezren cukorbetegek, azonban 500 ezerre teszik azok számát, akik még nincsenek tisztában betegségükkel. Hangsúlyozta, fontos a betegség megelőzése és korai felismerése, hiszen a kezeletlen cukorbetegségnek számos súlyos szövődménye, így vakság, keringési problémák, lábamputáció lehet. Kiemelte, szintén elengedhetetlen, hogy aki beteg, az megfelelő orvosi kontroll alatt álljon, rendszeresen szedje gyógyszereit, mozogjon és odafigyeljen étkezésére.

Az államtitkár elmondta, a kormány az alapellátás megerősítésével, a prevenciós programokkal segít a megelőzésben és kezelésben, ezért is indították el 10 milliárd forinttal a Három generációval az egészségért elnevezésű pályázatot, ahol a megalakult praxisközösségekben együtt tud dolgozni a háziorvos, a dietetikus és más szakember is.

Ledia Lazeri, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodavezetője előremutatónak nevezte a magyar kormány intézkedéseit a cukorbetegség terén, mint mondta, ezek egybecsengenek a WHO irányelveivel. Hozzátette: a családoknak nagyon fontos szerepe van a megelőzésben és a kezelés megtartásában, és valódi segítséget kell adni a családoknak ahhoz, hogy ezzel a betegséggel együtt tudjanak élni.

A WHO európai régiójában a lakosság 10 százaléka számít cukorbetegnek, és a betegség fontos rizikófaktor más egészségügyi állapotok kialakulásában, ami jelentős terhet ró mind a társadalomra, mind a gazdaságra – mondta.

Ledia Lazeri szerint komplex intézkedéseket kell hozni a megelőzésben, a társadalmi kommunikációban, az iskolai ismeretterjesztésben, a mozgás és az egészséges étkezés népszerűsítésében.

Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója elmondta, a 2-es típusú cukorbetegség egy jelentős kockázati tényezője a szív- és érrendszeri megbetegedéseknek. Ez a típusú megbetegedés az esetek többségében az életmódból adódik, a túlsúly, a kevés mozgás, a helytelen étrend következménye.

A szakember szerint elengedhetetlen a vércukorszint rendszeres mérése és a lábban futó erek vizsgálata főleg azoknál, akik a rizikócsoportba tartoznak. Mint fogalmazott, Magyarországon 2,5-szer több lábat vágnak le, mint az unió többi országában, a nem kontrollált, kezeletlen 2-es típusú cukorbetegség ezért „egy rendkívül gyilkos kór”.

A diabétesz világnapján a Három generációval az egészségért program keretében az ország több pontján szűrőbuszokban lehet vércukorszintet méretni. Budapesten a XVI. kerületi Erzsébetligeti Színház előtt várják a szakemberek az érdeklődőket.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!