Itt van az ősz, itt van újra!

2019.09.12. 08:40

Sörfesztiválok sora várja a habos nedű kedvelőit szerte Európában

Nem csupán szüreti mulatságokat tartanak ősszel, hanem a folyékony kenyér ünnepét is megülik ilyenkor számos országban, többek között hazánkban is. 

Forrás: Shutterstock

A legrégebbi

Szeptember 21. – október 6.

A müncheni Oktoberfestet először 1810-ben rendezték meg, mégpedig I. Lajos bajor király és Terézia hercegnő esküvője alkalmából. Azóta a 42 hektáros Terézia-mezőn tartják a hatalmas népünnepélyt, amelyhez több hagyomány is kapcsolódik, például az, hogy az első napon délben 12 lövés kíséretében verik csapra az első hordót, az italból pedig a bajor miniszterelnök iszik először, egy 1892-ben készült, egyliteres korsót használva. A fesztiválon akár 6 millió látogató is megfordulhat, mintegy 60 ezer hektoliter sört elfogyasztva a két hét során – olvasható a Vasárnap Reggel legutóbbi számának összeállításában.

Münchenben érdemes felkeresni még az Olympiaparkot, amely egy mesterséges tó, egy tévétorony és egy medence mellett számos sportolási lehetőséget is rejt. Ha pedig a lifttel felmegy az olimpiai toronyba, kedvére gyönyörködhet a lélegzetelállító panorámában. Ezenkívül persze nem szabad kihagyni a München szíveként emlegetett Marienplatzot, amely a legjobb kiindulópont a városnézéshez. Gyönyörű épületek veszik körbe és a város legtöbb látnivalójához innen kényelmes sétával eljuthatunk. Évszázadokkal ezelőtt itt tartották a vásárokat, ünnepségeket, a város életének lüktető központja volt. Ahogy a királyi palotára és a Frauenkirchére is megéri néhány órát szánni a buli mellett.

Hazai pályán

Szeptember 27–30.

Budapesten is részt vehet az Oktoberfesten – pontosabban annak hazai változatán. A rendezvénynek elsőként a Kopaszi-gát, majd később a Városligeti Műjégpálya, illetve a Felvonulási tér adott otthont, míg idén már második alkalommal a Kincsem Parkba várják a látogatókat. A felnőttek számos sörfőzde termékeit megkóstolhatják, a gyermekeket pedig többek közt kisállat-simogató és kézműves-foglalkozások fogadják. Délután és kora este lóversenyfutamokat és hazai előadók koncertjeit tekintheti meg a nagyérdemű.

Whisky is van

Szeptember 26–28. és október 3–5.

Svédország fővárosában, Stockholmban immár 28. éve rendezik meg a nagy népszerűségnek örvendő Beer & Whisky Festivalt. A rendezvényen különböző kategóriákra osztva mutatják be a lepárlóüzemek és a sörfőzdék legfinomabb nedűit, amelyeket aztán egy szakavatott zsűri bírál el. Ám ez természetesen nem csupán szakmai mustra, a látogatók megkóstolhatják és értékelhetik is az italokat.

Ha már ellátogat a svéd fővárosba, akkor semmiképpen se hagyja ki a 600 teremből álló palotát, ahol a királyi család jelenleg is él, ám egy része látogatható. Ha szerencséje van, belefuthat az őrségváltásba is, ami nemcsak a kisfiúknak jelent hatalmas élményt.

Poharazás a vidámparkban

Szeptember 26. – október 13.

A bécsi Práterben Ausztria legnagyobb hagyományőrző és sörfesztiválja, a Wiener Wiesen várja. Tavaly több mint 350 ezren érkeztek az ország minden tájáról, a látogatók 240 ezer liter sört fogyasztottak el, és 700 órányi programon vettek részt. Mert természetesen itt sem csupán a csapolt sört lehet élvezni: a szervezők osztrák specialitásokkal, helyi borokkal és persze különböző koncertekkel is készülnek.

És ha Bécsben jár, természetesen nem hagyhatja ki a schönbrunni kastélyt, mely Európa egyik legszebb barokk épületegyüttese. A telek 1569-ben került a Habsburgok birtokába, 1642-ban II. Ferdinánd császár felesége, Gonzaga Eleonóra nyári palotát építtetett ide, és első alkalommal nevezte a birtokot Schönbrunnak. Az 1696-os török ostrom után emelt palotakomplexumot és parkot 1743 után Mária Terézia teljes mértékben átalakíttatta. Napjainkban a kastély történelmi jelentőségének, egyedülálló épületegyüttesének és pompás berendezésének köszönhetően az UNESCO világörökségi helyszíne. Ezenkívül érdemes megtekinteni még a Belvederét, a Hofburgot és a Szent István-székesegyházat is.

Kaszinók árnyékában

Október 21-30.

Azt hihetnénk, hogy a szerencsejáték legismertebb európai központjában csupán a legdrágább borok és whiskyk fogynak, pedig idén már kilencedik alkalommal tér vissza ide is az Oktoberfest. A Café de Paris teraszán felállított sátorban a látogatók megkóstolhatják a világ legrégebbi, 1040-ben bencés szerzetesek által alapított sörfőzdéjének híres prémiumsör-kínálatát.

Monaco önmagában is megér egy sétát, de ha csak egyetlen múzeumot nézne meg, akkor keresse fel a herceg privát veterán luxusautóit felvonultató kiállítást. Higgye el, nem csak a férfiak szava szokott elállni a látványtól!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!