őrület

2019.09.24. 19:36

Németországban nagyon rákaptak a tetoválásra

Az utóbbi hét évben csaknem megduplázódott és meghaladta a 20 százalékot a tetoválást viselők aránya Németországban egy kedden ismertetett felmérés szerint.

Az Apotheken Umschau című patikai magazin megbízásából készített kutatás szerint a 83 milliós országban nagyjából minden ötödik ember visel legalább egy tetoválást. A tetováltak aránya 20,1 százalékos, szemben a 2012-ben regisztrált 11,4 százalékkal.

A tetoválás a 30-39 év közöttieknél a legnépszerűbb, 33,9 százalékuk visel legalább egyet. A 40-49 év közöttieknél 28,1 százalék, az 50-59 év közöttieknél 17,1 százalék a tetováltak aránya.

Valamennyi korcsoportot együttvéve a férfiaknál 22,7 százalék, a nőknél 19,3 százalék a tetováltak aránya. Az Ipsos piackutató társaság felmérésében megkérdezettek 63,8 százaléka azt mondta, hogy semmiképpen nem varratná ki a bőrét.

A felmérés nagyjából megegyezik a lipcsei egyetem egy 2017-es kutatásának eredményeivel, amely ugyancsak kimutatta, hogy egyre népszerűbb a tetoválás. A lipcsei kutatók szerint ez az értékrend változásának tulajdonítható. A tetoválás és a piercing sokáig a társadalmon kívül élők, a számkivetettek, bűnözők, prostituáltak világához tartozott, de most már a legtöbb rétegben elfogadott önkifejezési forma.

Azonban nem mindenki elégedett a tetoválásaival. Az Apotheken Umschau felmérése szerint a tetoválást viselő emberek 6,8 százaléka megbánta döntését.

Jelenleg csaknem 8 ezer tetováló szalon működik Németországban, míg 30 éve alig kéttucatnyi volt – tették hozzá a gyógyszertárakban ingyenesen terjesztett lap összeállításában, amely szerint a testékszerekkel és tetoválásokkal foglalkozó vállalkozások teljesítménye vegyes. „Üdvözölnénk, ha higiéniai tanfolyam elvégzésére köteleznék az összes tetoválót” – mondta Maik Frey, a tetováló szakemberek országos szövetségének (Deutsche Organisierte Tätowierer – DOT) szóvivője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!