országos találkozó

2018.08.25. 09:00

Egy nap, amikor minden a Beatlesről szól

Koncertek, játékok és sok-sok meglepetés.

A The Beatles angol beatzenekar volt a popzene egyik legnagyobb hatású és legsikeresebb zenekara, amely 2004 végéig világszerte több mint 1,3 milliárd lemezt adott el, többet mint bármely más együttes. A popkultúra egészét nézve kevesen voltak, akik népszerűségükhöz, kritikai elismertségükhöz és széles körű kulturális hatásukhoz mérhetőek.

Az együttes népszerűsége negyvennyolc évvel megszűnése után is töretlen, rajongóik évről-évre világszerte találkozókat tartanak, melyeken koncertek, visszaemlékezések egyaránt szerepelnek.

Augusztus 26-án Budapesten, a Kobuci Kertben rendeznek egyet, ahová várják a liverpooli gombafejűek rajongóit, írja a Beatles Emlékzenekar, a The Bits honlapja.

A találkozó tervezett programja:

15:30 – Kapunyitás

16:00 – The Bits első koncertblokk. Megemlékezünk az 50 éves fehér album és Sárga Tengeralattjáró Beatles lemezekre.

17:10 – Színpadi beszélgetés: a Beatles 50 év távlatából, 1968 itthon és a világban. Beszélgetőtársak: Kőváry Zoltán (Pszichológus, a Trousers együttes alapítója), Durányik László (karnagy), László Róbert (a Beatles 50 blog szerzője). Moderátor és műsorvezető: Petró Károly

17:50 – A kecskeméti Aurin leánykar koncertje. Beatles énekkarra ültetve. Karnagy: Durányik László

18:15 – Juhász Tomi és a Vaklárma: Beatles unplugged „másképp”.

19:05 – Höfner gitárbemutató egyenesen Németországból: a kiállított gitár-ritkaságok megszólaltatása.

19:25 – Beatles kvíz: ismerd fel a Beatles dalt, színpadi döntő. Játékmester: László Róbert

20:15 – The Bits befejező koncertblokk a legbulizósabb Beatles dalokkal. A blokk közepén kisorsoljuk a nyereményjáték fődíját egy Höfner hegedűalakú basszusgitárt.

A színpadi program melletti állandó programok:

Höfner gitár-ritkaságok testközelben

Lemezbörze

Fotózkodás a liverpooli Cavern Club legendás hátterével

Regisztráció a nyereményjáték fődíjára (17 óráig)

A szünetekben Beat-DJ szettek

Az Országos Beatles Találkozó 2018 fővédnöke Őexcellenciája Iain Lindsay az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete.

Borítókép és fotók: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!