idegen a nyelv?

2018.01.03. 10:41

Egyre kevesebben szereznek nyelvvizsgát

A trend már tíz éve tart, ezért is fontos, hogy idén január elsejétől az első nyelvvizsga megszerzése minden 35 év alatti számára ingyenes lesz.

Tavaly 108 ezren mentek el nyelvvizsgázni Magyarországon, ami 26 ezerrel kevesebb, mint 2016-ban – derül ki az Oktatási Hivatal adataiból, melyeket a Világgazdaság ismertetett. A sikerességi mutató 70,5 ezer volt, vagyis ennyien kaptak valamilyen nyelvvizsga-bizonyítványt is a nyelvtudásuk alapján, míg 37,5 ezer tanulónak nem sikerült a vizsgája.

A lap hozzáteszi:

2018. január 1-jétől 34 500 forintig (vagyis az adott évre érvényes minimálbér – jelenleg 138 ezer forint – 25 százalékának megfelelő összeghatárig) megtérítik a nyelvvizsga díját a 35. évüket be nem töltő fiataloknak.

Ez az első sikeresen teljesített komplex középfokú (B2) nyelvvizsgára vagy a vele egyenértékű emelt szintű idegen nyelvű érettségi vizsgára, valamint a komplex felsőfokú (C1) nyelvvizsgára vonatkozik. Az ELTE Origó Nyelvi Centrumban egy komplex középfokú nyelvvizsga díja például ma 28 ezer forint, a felsőfokúé pedig 31 ezer – írják a honlapjukon.

Gyakorlatilag 2008 óta csökken a nyelvvizsgázók száma

Tíz évvel ezelőtt még 174 ezren mentek el valamelyik akkreditált nyelvvizsgaközpontba, azóta évről évre egyre kevesebben. 2015-ben és 2016-ban a diplomamentő programok miatt érezhető volt egy kis változás, akkor ugyanis a korábbi esztendőkhöz képest 10 ezer fővel többen jelentkeztek vizsgára.

Tavaly a legtöbben angol és német nyelvből tettek sikeres vizsgát, előbbiből közel 52 ezren, utóbbiból több mint 13 ezren.

A legtöbb nyelvvizsgázó születési helye szerint Kelet-Magyarországról származott (48 ezer fő). Budapesti születésű 28 ezer volt, nyugat-magyarországi pedig csaknem 29 ezer, de több mint 3300 külföldi állampolgár is jelentkezett tavaly magyarországi nyelvvizsgára.

Bő 43 ezer vizsgázó a 14–19 év, míg 29 ezer a 20–24 év közötti korcsoportból került ki. Negyven év felett csaknem négyezren próbálkoztak, de hatvan év felett is voltak 124-en, akik nyelvvizsgázni szerettek volna.

Borítókép: Vitali Michkou / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!