Életmód

2010.08.17. 08:01

Dilemma: Hogyan téríthetném észhez a lányom?

Tudom, hogy a legrosszabb, amit egy szülő tehet, ha a saját álmait akarja megvalósíttatni a gyerekével. Én mindig orvos akartam lenni, de a körülményeim nem engedték, hogy továbbtanuljak. Ő orvos lehetne. De eldobná az egészet egy férfiért.

BAMA

Hatodik gyerekként születtem egy alföldi, poros faluban. Az apám elhagyott minket, az anyám depressziós lett és alkoholfüggő, hát elvettek tőle és intézetbe adtak tízévesen. Mire kikerültem, anyám meghalt, és nem hogy nem hagyott rám semmit, még rajtam követelték a szomszédjai, amit kölcsönkért tőlük.
Amikor tizennyolc évesen kikerültem az intézetből, munkásszállóra mentem és három műszakban dolgoztam. Egészségügyi szakközépiskolát végeztem, és a lehetőségeimhez képest nem is rossz eredménnyel. Senkinek sem mertem beszélni az álmomról, hogy egyszer orvos leszek.


Nővérként dolgoztam egy kórházban, ott ismertem meg azt a férfit, akibe halálosan beleszerettem. Négy helyen eltört a lába, több hétig feküdt bent, és az az idő elég volt arra, hogy úgy érezzem, vagy ő, vagy soha, senki. A mai eszemmel már tisztán látom, nem is őbelé szerettem bele, hanem a lehetőségbe, hogy valakihez végre tartozhatok, valaki számít rám és én is számíthatok rá. Folyton szédített, olyanokat mondott, hogy ha kikerül, feleségül vesz és elköltözünk a Balaton mellé, mert van ott egy kis háza, azt megnagyobbítjuk, és élünk majd örök szerelemben. Még ma is érzem, ahogy megbizsergette a fülemet a hangja, amikor az ágy fölé húzott, és a fülembe sugdosott. Fiatal voltam, huszonkét éves, szeretetre éhes és tapasztalatlan, hát alig vártam, hogy kiengedjék, és megkezdhessük a mesebeli életünket.

Amikor kiengedték, vacsorázni vitt, sokáig iszogattunk, aztán egy sötét parkban egymásé lettünk. Másnap hiába vártam, nem jött el a találkozóhelyre. Rá kellett döbbennem, hogy a nevén és lakcímén kívül nem tudok róla semmit. Elmentem a kórházban megadott lakáscímére. Egy kövér asszony nyitott ajtót, két kisgyerek a nadrágját cibálta, egyet pedig a karjában tartott. Mondtam, hogy Imrét keresem.
– Minek? – kérdezte, és furcsa düh villant a szemében.
- Magánügyben – dadogtam. Éreztem, hogy itt valami nagy baj van. A nő gúnyosan mosolygott rám, és így szólt:
- A felesége vagyok, nekem bármilyen magányügyről beszélhet, nincs titkunk egymás előtt.

Azt hittem, menten elájulok. Lerohantam a lépcsőn, és futottam, futottam, amíg bírtam. Egy buszmegállóban ültem le, hogy kibőgjem magam.
Erős fából faragtak, úgy döntöttem, hogy a lehető leghamarabb túlteszem magam Imrén. Az ilyen férfi nem méltó arra, hogy szomorkodjak utána. Igen ám, de a sors nem így akarta. Néhány hétre rá kiderült, hogy terhes vagyok. Kétség nem fért hozzá, hogy Imre az apja, hiszen olyan szerelmes voltam belé, hogy eszembe se jutott más férfival lefeküdni, és amúgy sem voltam olyan. A hír úgy ért engem, mintha villám csapott volna belém. Ott álltam a világban árván, egyedül, lakás nélkül, a testvéreim élték a saját életüket és nem is igen emlékeztek rám, barátaim nem voltak, csak a munkám. Mire szüljem meg ezt a gyereket?

Aztán megint megszólalt bennem az erősebbik oldalam. Ha már így történt, muszáj megszülnöm. Nem fogom megöletni, és nem fogom intézetbe se adni, ahogy engem adott az anyám. Megfogadtam, hogy akár az életem árán is felnevelem, méghozzá úgy, hogy ember lehessen belőle. Imréről hallani sem akartam, annyira iszonyodtam tőle, így hát úgy döntöttem, nem is értesítem arról, hogy gyereke lesz. Úgyse számíthatnék tőle semmire.
Azontúl még keményebben dolgoztam, minden fillért megnéztem, és neveltem a lányom, Melindát. Már csak nagyon ritkán jutott eszembe a régi álom, hogy orvos leszek. Olyankor csak szomorúan mosolyogtam, de a lányomra gondolva azonnal megvigasztalódtam. Ha én nem lehettem orvos, hát majd ő az lehet.

Melinda okos kislány volt és szófogadó. Végig kitűnő volt a bizonyítványa. Minden iskolai versenyen helyezést ért el, és tiszta ötösre érettségizett. Elsőre felvették az Orvosi Egyetemre. Amikor elvégezte az első évet, a szívem majd kiugrott a helyéről.
És jött a második év. Az összeomlás.
Melinda megismerkedett egy végzős egyetemistával, és épp olyan végzetesen beleszeretett, mint hajdanán én az apjába. Ezzel nem lenne baj, eleinte még örültem is, hogy boldog és szerelmes és imádkoztam, hogy őt ne verjék át úgy, mint engem. De aztán kiderült, jobb lenne, ha inkább nős lenne ez is, jobb lenne, ha inkább átverné a lányomat minél előbb. Ez a férfi indiai, és siet vissza a hazájába. Ott az a szokás, hogy nagyon összetartanak a családok, és az idősebbek hoznak döntést mindenben. Őt is várják haza, hogy otthon legyen orvos, őket segítse. A lányomat választás elé állította. Átadott neki egy gyűrűt, és azt mondta, gyere velem Indiába, legyél a feleségem.

Ez persze azt jelenti, hogy az egyetemet Melindának abba kell hagynia. Talán örökre. A férfi azzal vigasztalja, hogy gazdag családból való, nem lesz szükség arra, hogy Melinda valaha is dolgozzon. De könyörgöm! És a tehetsége? Az önmegvalósítás? A sok tanulással töltött év? És mi van, ha elválnak, ha kidobja a lányomat? Mi van, ha képtelen beilleszkedni abba a fura világba? Mi lesz akkor vele?

Melinda vak a szerelemtől. Menni akar. Amikor kérve kérem, maradjon, azt mondja, én csak ne adjak neki tanácsokat az élettel kapcsolatban, mert nekem nem is volt életem. Honnan tudnám, mi a szerelem, amikor sose volt senkim, csak egy valaki, aki átvert. Persze, hogy nem hiszek a szerelemben, a hűségben, ha ez történt velem, mondja. Engedjem, hogy boldog legyen, ahogyan ő szeretne, és ne akarjam ráerőszakolni az én vágyaimat.
Beszéltem a férfival is, de az csak illedelmesen mosolygott, és azt mondogatta, Melinda felnőtt nő, övé a döntés.

A lányom még be se töltötte a huszadik évét. Szép karrier, ígéretes jövő állna előtte. De ő menni akar a vad ismeretlenbe, és eldobná, amitől értékes lesz. Megszakad a szívem, hogy nem hallgat rám. Már mindent megpróbáltam, úgy érzem, megbénít a tehetetlenség. Kérlek, mondjátok meg, hogy tarthatnám vissza ettől a házasságtól? Vagy nyugodjak bele, hogy ez az ő élete, neki kell döntenie, és nézzem végig szó nélkül, ahogy tönkreteszi magát?


-->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!