Életmód

2009.06.26. 14:56

5 perces krimi: Gyilkosság rejtvénynek álcázva

Paula reggel még Steve után szólt: Drágám, ne felejtsd el megvenni a rejtvényújságomat! Steve és Paula gyűlölték egymást, ám ennek ellenére (vagy éppen ezért) mindig nagyon udvariasan szóltak a másikhoz. És nemcsak akkor, ha mások is hallották.

BAMA

Huszonkét év telt egy gyermektelen, engesztelhetetlen gyűlölettel teli, kényszerű együttlétben. A nagyon rossz házasság megkeserítette őket. Ritkán szóltak egymáshoz, de akkor legalább udvariasan. Mintha önmaguk előtt akarták volna fenntartani a látszatot. Közben esténként elalvás előtt mindketten arról álmodoztak, hogyan tudnának megszabadulni a másiktól.
Paula délelőtt végzett a házimunkával. Ebéd után szunyókált egy kicsit – tehette, hiszen már nem járt munkába. Steve reggel elment dolgozni, délután hazajött, kertészkedett kicsit, majd tévézett. Elnézte néha, amint a felesége a rejtvényújságot gyűrögette. Nem volt olyan keresztrejtvény, amit meg ne fejtett volna. Különösen azt a vaskos hetilapot szerette, amelyik péntekenként jelent meg.

Aznap a város felé autózva fogta fel Steve, hogy a megoldás ott van a kezében! Néha ugyan ő is fejtett keresztrejtvényt, de most nem ez fogta meg a fantáziáját. Tudta, hogy a neje, miközben jobb kézzel írogatja be a betűket a kockákba, bal kézzel idegesen gyűrögeti az újság alsó sarkát.
Steve arra gondolt: ha bekenné a lapok sarkait valami olyan vegyszerrel, amelyik a bőrön át kerül a szervezetbe, és ott hamar felszívódik, akkor talán okozhat valamilyen halálos betegséget Paulának.
Mivel az egyik nagy vegyszerforgalmazó cégnél dolgozott, talán nem véletlenül jutott eszébe épp ez az ötlet. Még aznap sikerült is raktári magányában leöntenie az egyik kisebb tartályból fél decit, ezt senki sem veszi észre. Jól becsomagolta a fiolát.

Munka után az újságosnál vett két példányt a rejtvényújságból. Arra gondolt ugyanis, hogy az egyiket majd megmérgezi, és miután Paula meghalt, azt gondosan elégeti, és a helyébe teszi majd a másikat. Nem baj, ha még nem lesznek benne a megfejtések – ha valaki kérdezné, majd azt mondja, Paula éppen neki akart kezdeni, amikor rosszul lett. De ki is kérdezné? Nincsenek barátaik.

Így is tett. Aznap délután Paula sokáig forgatta a mérgezett újságot, majd este hét óra negyvennégy perckor némán lefordult a székéről, és a szeme üvegesen meredt a mennyezetre. Steve először nem is hitte el, egy darabig csak ült, nézte a halottat, majd sétált egyet a kertben. Aztán a kandallóban elégette a mérgezett újságot, az asztalra tette a másikat és csak ezután hívta az orvost. Ő sokáig nézte a halott asszony arcát, kezét, ajkát, aztán intézkedett, hogy vigyék el a halottat.
Másnap két civil ruhás nyomozó kereste fel Steve-et. Az egyik bent maradt a házban, addig a társa sétált egyet Steve-vel a kertben. A halottról beszélgettek, és Steve nem értette, mit nyomoznak. Meg is kérdezte, de választ nem kapott. Csak harmadnap derült fény mindenre.

Most egy felügyelő jött a gyilkossági csoporttól. Magas, bajuszos, szigorú tekintetű férfi volt. Leültek a nappaliban és a nyomozó mélyen Steve szemébe nézve kijelentette:
– Ön megölte a feleségét.
Steve tiltakozott, méghogy ő? Kikéri magának a gyanúsítást – de a felügyelő leintette, mint egy karmester a zenekart:
– Hagyjuk ezt, kérem! Nem beszélünk a levegőbe, alaposan utánajártunk a dolgoknak. A laborvizsgálat szerint a feleségét az ujjain keresztül behatoló méreg ölte meg. Ön vegyszerekkel dolgozik. A rejtvényújságban, amit a felesége mellett találtak, nem volt egyetlen megfejtés sem. Az újságárust is megkérdeztük, tőle tudjuk, hogy ön aznap két példányt vásárolt. Az egyik kollégám mintát vett a kandalló hamujából is… És lám, a labor kimutatta a mérget a hamuból. Ugyanazt a mérget, ami a feleségével végzett.

A felügyelő várt egy pillanatig, míg Steve teljesen magába roskadt. Akkor felállt:
– Indulnunk kell, uram.
Steve reszketve állt fel. A felügyelő észrevette a rejtvényújságot a fotel melletti kisasztalon, és megkérdezte:
– Nem viszi magával? Úgy sejtem, odabent erre is jut majd ideje. Nagyon sok ideje, uram.

Nemere István

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!