Áttörés az orvoslásban

2019.03.29. 07:29

Veséjével segítette egyik HIV-pozitív ember a másikat

A világon elsőként ültettek át HIV-pozitív élődonortól származó vesét egy szintén HIV-fertőzött ember szervezetébe az amerikai Johns Hopkins Egyetem orvostudományi karának szakemberei.

Forrás: Shutterstock

A transzplantációt hétfőn hajtották végre, ám az egyetem csak csütörtökön számolt be a műtétről.

A szervdonor az Atlantában élő 35 éves Nina Martinez volt, aki azért vállalkozott a beavatkozásra, hogy leszámoljon a stigmával, amely még ma is gyakran övezi a HIV-fertőzöttséget.

A baltimore-i intézmény szerint Martinez és a – neve elhallgatását kérő – befogadó is jól van.

„Itt egy betegség, amely egykor egyenlő volt egy halálos ítélettel, ma pedig olyannyira kordában lehet tartani, hogy a fertőzött embereknek lehetőségük van megmenteni valaki más életét”

- mondta a hétfői transzplantációt végző Dorry Segev, az egyetem orvostudományi karának professzora.

Az orvosok csupán az elmúlt néhány évben – a Dél-afrikai Köztársaságban végzett úttörő beavatkozások nyomán -, kezdték átültetni elhunyt HIV-pozitív páciensek szerveit szintén fertőzött emberekbe, vagyis olyan donorszerveket hasznosítva, amelyek korábban „kárba vesztek”.

Fotó: Shutterstock

2016 óta 116 ilyen típusú vese- és májátültetést hajtottak végre az Egyesült Államokban egy tanulmány keretében.

A szervátültetéseket koordináló nonprofit szervezet, a UNOS munkatársa, David Klassen szerint az ilyen típusú transzplantációkkal kapcsolatban felmerülő egyik kérdés az, hogy jár-e bármilyen kockázattal, ha a szervdonor a HIV-vírus másik törzsével fertőzött, mint a befogadó személy, ám eddig semmilyen problémával nem találkoztak a szakemberek.

Segev szerint a HIV-pozitív páciensek veseadományozásával kapcsolatban eddig az adott okot az aggodalomra, hogy a megmaradó veséjük esetleg károsodik a vírustól, vagy az annak kezelésére használt régebbi gyógyszerektől.

A szakember szerint azonban a HIV-fertőzés kezelésére használt legújabb gyógyszerek már sokkal biztonságosabbak és hatékonyabbak.

Segev és kollégái nemrég 40 ezer HIV-pozitív személy veséjének egészségét vizsgálták, és arra jutottak, hogy azoknál, akik kontroll alatt tartják a vírust és nem küzdenek egyéb vesekárosító betegséggel, mint például magas vérnyomással, ugyanakkora a kockázata egy élődonoros veseátültetések, mint egy nem HIV-fertőzött donor esetében.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!