Évgyűrűk

2020.01.15. 18:13

Van egy fafaj, ami nem ismeri az öregedést

Nincs beprogramozva az öregedésre a több mint ezer évig is elélő páfrányfenyő.

Forrás: Pixabay

Egyszerűen nincs beprogramozva az öregedésre és egész életében a betegségek, valamint az aszály okozta betegségek leküzdését segítő kemikáliákat termel a páfrányfenyő állapították meg amerikai és kínai kutatók, megfejtve a fafaj hosszú életének titkát.

A Kínában őshonos páfrányfenyő, tudományos nevén Ginkgo biloba ma már világszerte megtalálható a parkokban és kertekben, ám vadon élő populációit a kihalás fenyegeti a fakitermelés miatt

olvasható a BBC hírportálján.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) publikált tanulmány készítői 15 és 667 éves kor közötti ginkókat tanulmányoztak, megvizsgálva fagyűrűiket és elemezve sejtjeiket, kérgüket, leveleiket és magjaikat.

A szakemberek megállapították, hogy mind a fiatal, mind az idős példányok védelmező kemikáliákat, köztük antioxidánsokat, növényi hormonokat termelnek a kórokozók vagy aszályok okozta betegségek leküzdésére.

A genetikai vizsgálatok eredményei pedig azt mutatták, hogy az öregedéssel összefüggő gének nem kapcsolódnak be automatikusan egy adott életkorban, mint más növényeknél, például a fűféléknél és egynyári növényeknél.

A titok a nagyon egészséges védekezőrendszer fenntartásában rejlik és hogy a fajnak egyszerűen nincs egy előre meghatározott öregedési programja

magyarázta Richard Dixon, az Észak-texasi Egyetem munkatársa.

Hozzátette: ahogy a ginkók öregszenek, a jelek szerint nem gyengül azon képességük, hogy védekezzenek.

Mindez azt jelenti, hogy bár egy több száz éves páfrányfenyő kívülről viharvertnek tűnhet a fagyások és villámcsapások miatt, az egészséges fejlődéshez szükséges folyamatai még mindig remekül működnek odabent.

Dixon szerint hasonló lehet a helyzet a többi hosszú életű fa, köztük az óriás mamutfenyő esetében is, amely tele van antimikrobiális kemikáliákkal.

A brit Királyi Kertészeti Társaság (RHS) munkatársa, Mark Gush, a tanulmányhoz kapcsolódóan megjegyezte, hogy a világ legöregebb élő fája egy több mint 4800 éves simatűjű szálkásfenyő (Pinus longaeva).

A folyamatos tápanyag-, fény- és vízellátás mellett az ilyen magas kor elérésének képessége valószínűleg összefüggésben van a lassú fejlődési ütemmel, a sejtszintű adaptációval és az olyan másodlagos behatásokkal szembeni viszonylagos védelemmel, mint a kártevők és betegségek, az éghajlati szélsőségek, valamint a katasztrofális fizikai sérülések

tette hozzá a szakember.

Borítókép: páfrányfenyő

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!