kártérítés

2018.02.14. 14:16

Több millió dollárt kapnak New York-i graffitisek a lemázolt műveikért

Az egykor Queensben magasodó 5Pointz nevű komplexum falai az 1990-es évek óta szolgáltak óriás vászonként a világ minden tájáról érkező graffitisek számára, az épület a művészek, valamint a rajongók zarándokhelyévé vált.

Forrás: afp

A régi gyárépület tulajdonosa, Jerry Wolkoff azonban 2013-ban úgy döntött, lebontja az épületet, hogy luxuslakásokat emeljen a helyére, és az éj leple alatt fehérre meszelte a külső falakat. Huszonegy graffitiművész akkor beperelte Wolkoffot, amiért megsemmisítette a műveiket.

Így festett az épület, miután a tulajdonosa eltüntette róla a graffitiket
Forrás: AFP PHOTO | Fotós: EMMANUEL DUNAND

Összesen több mint 6,5 millió dollár (1,6 milliárd forint) kártérítést ítélt meg a bíróság a New York-i graffitiművészeknek.

Frederic Block bíró határozata szerint:

Wolkoff jogtalanul tüntette el az alkotásokat az épületről, amely „a világ legnagyobb szabadtéri aeroszol-művészeti gyűjteményévé” vált az évek folyamán.

(A komplexumot végül 2014-ben lebontották és egy évre rá megkezdődtek az új épület munkálatai.)

„A döntés egyértelművé teszi, hogy a graffiti egy kategóriába tartozik az összes többi képzőművészeti ággal”

- mondta Eric Baum, a graffitisek ügyvédje, hozzátéve, hogy az általa képviselt 21 művész részéről ez az ügy „sohasem a pénzről szólt”.

Mint fogalmazott, az egykori 5Pointz épületnél alkotó graffitisek mindegyike hivatásos művész, akik egész életüket a technika és a műfaj tökéletesítésének szentelték.

Az ügyben még tavaly novemberben volt egy háromhetes tárgyalás, amelynek kulcskérdése az volt, hogy művészetnek tekinthető-e a graffiti és megilleti-e a jogi védelem. Az esküdtszéknek a Wolkoffot, mint az épület tulajdonosát megillető jogokat és a művészek jogait kellett mérlegre tenniük.

A döntés értelmében az ügyben érintett 45 alkotás jogosult lett volna a képzőművészek számára bizonyos jogokat biztosító Visual Artists Rights Act (VARA) védelmére, ezért

a bíró maximális összegű, 6, 7 millió dollár kártérítést ítélt meg a művészek számára.

Borítókép: Egy művész új graffitije a 5Pointz nevezetű gyárépületen a fehérre mázolás után 2013. november 19-én

AFP PHOTO / EMMANUEL DUNAND

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!