Technológia

2018.06.20. 06:42

Szónokokkal vitázott az IBM számítógépe

Az űrkutatásról folyt a disputa. A mesterséges intelligencia szerint ez fontosabb, mint a jó utak, iskolák vagy a jó egészségügyi ellátás.

3310420 02/26/2018 The mobile technologies expo at the Mobile World Congress 2018 (MWC) in Barcelona. Javier Luengo/Sputnik

San Franciscóban hétfőn mutatták be először azt az új mesterséges intelligencia technológiát, amelyet az IBM izraeli székhelyű kutatócsoportja öt éve fejleszt. A mintegy másfél méter magas, tévéképernyőkkel ellátott, Szónok project (Project Debater) nevű számítógép tudását két szónokéval mérték össze.

A számítógép feladata az volt, hogy érveljen a kormánytámogatással megvalósuló űrkutatás mellett. A témát előzetesen nem tanulmányozhatta, ennek ellenére kiválóan oldotta meg a feladatot, noha érvelésében tapasztalni lehetett egy-két kellemetlen hézagot.

Fotó: ibm.com

„Az űrkutatás támogatása olyan, mint amikor valóban jó gumiabroncsokba fektetünk. Egy ilyen kutatás az emberi elmét gazdagítja, megihleti a fiatalokat és egy nagyon tartós befektetés” – érvelt a gép. Úgy vélte, hogy az űrkutatás sokkal fontosabb, mint a jó utak, iskolák vagy a jó egészségügyi ellátás.

A számítógép nyitó érveihez a bizonyítékokat a memóriájában lévő újságok, folyóiratok és más források hatalmas tárházából merítette, majd meghallgatta a téma szakemberének ellenérveit, és négy percben válaszolt rájuk.

A szakemberek a mesterséges intelligencia egy olyan új rendszerét alkották meg, amely

a retorika és az elemzés emberi gyakorlatának mélységeibe hatol, illetve abba, hogy azt hogyan használják fel fontos kérdések megvitatására, amelyekre a válasz nem mindig egyértelmű.

„Ha a vitázás szabályaira gondolunk, azok jóval nyitottabbak, mint a játékok szabályai” – magyarázta Ranit Aharonov, a projekt egyik vezetője.

A várakozásoknak megfelelően a mesterséges intelligencia az embernél jobban teljesített akkor, amikor számszerű bizonyítékokkal vagy más részletes bizonyítékokkal kellett előállnia, és képes volt csatlakozni az érvek legszembetűnőbb, figyelemfelkeltő elemeihez, sőt tudott viccelni is arról, hogy ő csak egy számítógép.

A kutatók szerint azonban hiányt szenved a taktikában, és a poénok sem mindig ülnek a helyükön.

„Az emberek általában jobbak abban, hogy érzelmekkel telített nyelvezetet, eredetibb nyelvet használjanak. Álláspontjuk illusztrálására saját személyes tapasztalataikra támaszkodnak. A számítógép nem él a valós világban, és nincs élete, amelyből képes lenne meríteni”

- mondta Dario Gil, az IBM mesterségesintelligencia-kutató részlegének alelnöke.

„Egyelőre nincs konkrét terv arra, hogy a Szónok projektből kereskedelmi áru legyen, de hasznos lehet a jövőben ügyvédek és más szakemberek segítésében ahhoz, hogy döntéseikhez jól informáltak legyenek” – tette hozzá Gil.

Borítókép: illusztráció. Forrás: AFP / Javier Luengo / Sputnik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!