Űrkutatás

2020.09.24. 09:20

Olyan bolygóra bukkantak, ahol 19 óráig tart egy év

Az első ultraforró Neptunusz-szerű bolygót fedezte fel egy nemzetközi csillagászokból álló kutatócsoport, amely eredményeit a Nature Astronomy című folyóiratban publikálta.

Forrás: Shutterstock

Az LTT 9779b jelű planéta olyan közel kering a csillagjához (LTT 9779), hogy

egy év mindössze 19 óráig tart és a bolygón uralkodó hőmérséklet több mint 1700 Celsius-fok

olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

A bolygó kétszer nehezebb a Neptunusznál és valamivel nagyobb is nála, viszont hasonló sűrűségű.

Az LTT 9779b-nek nagyjából a Föld tömegének 28-szorosával egyenlő súlyú, hatalmas magja lehet, és olyan légköre, amely a planéta tömegének nagyjából 9 százalékát teszi ki.

A rendszer maga kétmillió éves, vagyis nagyjából feleannyi, mint a Nap.

Az erős sugárzás miatt egy Neptunusz-szerű bolygónál valószínűtlen, hogy ilyen sokáig megtartsa a légkörét, ami azzal az érdekes kérdéssel állítja szembe a kutatókat, hogy miként létezhet egy ilyen valószínűtlen rendszer.

Az LTT 9779 egy Napszerű csillag a Földtől 260 fényévnyire, ami csillagászati léptékkel csupán egy kőhajításnak számít. Fémekben rendkívül gazdag, kétszer annyi vas van a légkörében, mint a Napnak.

Ez azt jelenti, hogy

a most felfedezett planéta eredetileg egy jóval nagyobb gázóriás lehetett, mivel azok elsősorban a vasban leginkább bővelkedő csillagok szomszédságában alakulnak ki.

A bolygó létezésére utaló első adatokat az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Naprendszeren kívüli bolygókat kutató űrszondája, a TESS szolgáltatta, majd a szakemberek Chilében lévő teleszkópokat használva erősítették meg a felfedezést.

Mivel a bolygó a jelek szerint jelentős légkörrel rendelkezik és egy viszonylag fényes csillag körül kering, a tanulmányozása segíthet megoldani az ilyen típusú planéták keletkezésével, fejlődésével és összetételével kapcsolatos rejtélyek egy részét.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!