Ország-világ

2020.12.17. 10:42

Nyugodt lesz az állatok szilvesztere: nem engedélyezett a tűzijátékok használata

Idén december 28. és 2021. január 1. között nem engedélyezett a pirotechnikai eszközök, tűzijátékok használata.

Forrás: Shutterstock

„A tegnap este kihirdetett kormányrendelet szerint, eltérően a korábbi évek gyakorlatától, idén december 28. és 2021. január 1. között nem engedélyezett a pirotechnikai eszközök, tűzijátékok használata. A legjobb barátainknak nyugodt lesz a Szilveszterük!” – írta közösségi oldalán Varga Judit igazságügyminiszter.

Idén szilveszterkor tilos lesz a pirotechnikai eszközök, így a tűzijátékok árusítása és használata is. A döntés célja a kijárási tilalom betartatása és a csoportosulások kialakulásának elkerülése, így is csökkentve a koronavírus fertőzés kockázatát.

Ez az év mindenkitől lemondást kíván, de minden ilyen döntés célja, hogy mielőbb túl legyünk a koronavírus járványon – ezt már Szentkirályi Alexandra ismertette.

A kormányszóvivő úgy vélte, öröm lehet azonban a döntés a kisállattartók, főként a gazdik számára, hiszen a kutyáknak mindig nagy problémát jelent a tűzijátékozás, petárdázás.

A vonatkozó kormányrendelet itt érhető el.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!