rémhír volt

2019.04.06. 19:00

Nem halnak ki a kuvaszok

A teljes magyar sajtót bejárta az a hír, hogy tíz éven belül kihalhat az egyik legősibb magyar kutyafajta, a kuvasz. Pischoff Ferenc, a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület elnöke szerint viszont a kuvasz köszöni szépen, jól van. A magyar Agrárminisztérium pedig kiemelten támogatja a kuvasztenyésztőket.

„Ez egyszerűen csak egy rémhír és csúsztatás”, közölte a V4 Hírügynökség érdeklődésére Pischoff Ferenc, a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület elnöke.

„Szomorú, hogy ezzel riogatják a kuvaszkedvelőket és a lakosságot. A magyar kormány kiemelten foglalkozik a magyar kutyafajtákkal. Az igaz, hogy a kuvasz veszélyeztetett helyzetben van, de a kihalás egyáltalán nem fenyegeti! Már 15-20 éve stagnál az éves születések száma, tehát nem csökken! A kuvaszok kihalásának hírét terjeszteni hatalmas felelőtlenség, amivel a tenyésztők munkáját becsülik le. Ha a piac úgy kívánná a tenyésztők négy, ötször is több kuvaszt is tudnának „produkálni” a jelenleginél. A kereslet kínálat kérdését a piac határolja be. A rémhírek hamar megmaradnak az emberek fejében. Mindenki nyugodjon meg, remélhetőleg több száz év múlva is lesznek kuvaszok, mi ezen vagyunk!”, mondta Pischoff.

Elmondása szerint a Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület az egyetlen kuvasz tenyésztő szervezet, hazánkban, amelyet a magyar állam elismer. Pischoff ismertette, hogy egyesületük több programmal is segíti a kuvasz munkaképességének a megőrzését. Lényeges szempont, hogy a kuvasznak feladata legyen és a nekik megfelelő környezetben élhessenek.

Fotó: Csörgő Krisztina / A kutya

„A „Kuvasz Őr” nagyragadozó védelmi program keretein belül a kutyákat kihelyezik olyan területekre, ahol medve vagy farkas támadások történhetnek, vagy ahol gazdák ezt igénylik, de olyan gazdákhoz, pásztorokhoz, gulyásokhoz is kerülnek a kuvaszok, akik szeretnék megvédeni velük a birtokaikat. Az agrárminisztérium javaslatára kuvaszokat vonnak be a polgárőrség munkájába. 2018 tavaszán lett átadva öt, 8-9 hetes kis kuvasz a polgárőröknek. Így már az OPSZ is foglakoztat kuvaszt a bűnüldözés munkájában, amennyiben sikeres vizsgát tesznek 1,5, 2 év után”, magyarázta az elnök, hozzátéve, hogy az ő kutyája már sikeres polgárőr vizsgát tett.

Pischoff Ferenc azt is elmondta, hogy idén ősszel rendezik meg Magyarországon az első Nemzetközi Kuvasz Tenyésztési Konferenciát, amelyre a világ majd minden pontjáról érkeznek előadók. Ennek a fővédnöke pedig a magyar agrárminiszter. Az Agrárminisztérium is kiemelten foglalkozik a magyar kutyafajták megőrzésével.

„A magyar kormány egyértelmű célja a fajta létszámának növelése. Tavaly január elsejétől bevezették a DNS alapú származás ellenőrzést. Ennek ára kutyánként 10 ezer forint plusz áfa, amit az agrárminisztérium finanszíroz. A további genetikai vizsgálatok tükrében már azt is tudni lehet, hogy lehet, hogy melyik eb fajtatiszta kuvasz”, mondta.

Pischoff becslése szerint jelenleg Magyarországon 1800-2000 törzskönyvezett kuvasz él, azonban a származási lap nélküli kuvasz jellegű kutyák és ezek szaporítása is rontja a törzskönyvezett állomány keresletét.

A Magyar Kuvasz Fajtagondozó Egyesület kiemelt figyelmet fordít a törzskönyvezett állomány egészségének, viselkedésének, munkakészségének, küllemének megőrzésére! Az Agrárminisztérium által jóváhagyott Tenyésztési Szabályzatuk erről részletesen rendelkezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!