felfedezés

2020.12.20. 10:00

Negyvenhétmillió éves pitonfaj fosszíliájára bukkantak a messeli bányában

Az eocén földtörténeti időszakban, tehát 47 millió éve ezek a kígyók Európában éltek.

Forrás: Shutterstock

Egy eddig ismeretlen pitonfaj 47 millió éves fosszíliáira bukkantak az UNESCO világörökségi listáján is szereplő messeli bányában Németországban.

A Senckenberg Természettudományi Társaság és a brazíliai Sao Paoló-i Egyetem kutatói az egy méter hosszú, szinte teljesen épen megmaradt, megkövesedett csontvázból arra következtetnek, hogy az óriáskígyók Európából eredhetnek – közölte szerdán a Senckenberg Társaság.

Az ősi pitonok akkoriban egy ökoszisztémában élhettek anatómiailag nagyon hasonló rokonaikkal, a boákkal. Ez megdöntheti azt az elméletet, amely szerint a két kígyócsalád egymás konkurenciája volt.

„Az eocén földtörténeti időszakban, tehát 47 millió éve ezek a kígyók Európában éltek. Az elemzésünk szerint itt is fejlődtek ki” – mondta Krister Smith frankfurti paleontológus.

A lelőhely és Eberhard Frey paleontológus után a Messelopython freyi nevet kapta az eddig ismeretlen pitonfaj. Eberhard Frey a karlsruhei Állami Természettudományi Múzeum paleontológusa, aki a hüllőfosszíliák területén végzett munkájával szerzett magának világszerte hírnevet.

Az akár 6 méteresre is megnövő pitonok a világ legnagyobb kígyófajai közé tartoznak, elsősorban Afrikában, Dél- és Délkelet-Ázsiában, valamint Ausztráliában élnek.

Az UNESCO németországi bizottsága által az „őskorra nyíló ablaknak” is nevezett messeli bánya 25 éve a világörökség része. Az olajpalában konzerválódott leletek megmutatják, ilyen volt több millió éve az akkor még trópusi régió.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!