mesevilág

2018.12.07. 12:19

Mézeskalácsból készítették el egy zalai falu mását

A szepetnekiek összefogtak, és megformázták a település emblematikus épületeit.

Szepetnek, 2018. december 4. Iskolások nézik a település mézeskalácsból készült mását Szepetneken 2018. december 4-én. A Zala megyei község jellegzetes épületeit több mint húsz kilogramm lisztből formázták meg a helyi Integrált Közösségi Szolgáltató Tér szervezésében. MTI/Varga György

Forrás: MTI

Fotó: Varga György

A Zala megyei község jellegzetes épületeit több mint húsz kilogramm lisztből formázták meg a helyi Integrált Közösségi Szolgáltató Tér (IKSZT) szervezésében. Az IKSZT vezetője és egyben a mézeskalácsfalu ötletgazdája, Kocsis Edit a zaol.hu-nak elmondta, hogy korábban már olvasott hasonló kezdeményezésről, s annak apropóján gondolta úgy, hogy az összetartó szepetneki közösséget be lehetne vonni ilyen szép és látványos feladatba.

Fotó: MTI/Varga György

„Másfél éve dolgozom itt, s a szepetnekiekben nagyon összetartó és minden újdonságra fogékony közösséget ismertem meg. Azt gondoltam, ez az a hely, ahol érdemes felvetnem a dolgot – s nem is csalódtam. Szepetnek utcáit készítettük el az emblematikus épületekkel, mint például a katolikus és az evangélikus templommal, a polgármesteri hivatallal, a régi kastéllyal, a Királyi Pál ÁMKval, az egészségházzal, a jellegzetes temetői kriptasorral, a régi családi házakkal.”

Fotó: MTI/Varga György

Az IKSZT vezetője a zaol.hu-nak azt is elmondta: az induláshoz hívtak egy szakértő házaspárt, akik megosztották a helyiekkel a megfelelő szilárdságú mézeskalács receptjét és segítettek a szükséges sablonok elkészítésében is. Ezután mindenki megsütötte otthon a megfelelő méretű lapokat, melyek összeállítását, ragasztását, díszítését már közösen, az IKSZT-ben végezték. Az önkormányzat egyik munkatársa raklapból terepasztalt készített, arra helyezték fel a közel 30 épületet.

MTI/Varga György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!