óriási siker

2018.05.04. 11:53

Magyar egyetemisták nyerték az amerikai szoftverfejlesztő versenyt

A diákok a világ minden tájáról nevező hatszáz csapat közül lettek az elsők.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tájékoztatása szerint a Global Legal Hackathon kiberbiztonsági verseny első fordulóját a világ minden táján egyszerre, 40 helyszínen tartották, több mint 600 csapat részvételével, melyek közül végül csak 14-en juthattak be a New York-i döntőbe.

A szakmai zsűri 48 órát adott a csapatoknak egy olyan szoftver kifejlesztésére, amely megváltoztathatja a jogi szektor működését.

Az egyetlen európaiként döntőbe jutott magyar csapat tagja volt Bihary Gergely, Lakatos Péter és Elődi Márton mérnök informatikus, Danóczy Bálint közgazdász, Bihary Dániel jogász és Nagy Kristóf dizájner hallgató.

A magyar csapat adatvédelmi alkalmazásának alapötletét az új európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) adta, a fejlesztés segítségével a felhasználók egy kattintással megismerhetik a róluk tárolt adatokat és azonnal törölhetik vagy módosíthatják azokat. Az alkalmazás a magánemberek mellett a vállalatok számára is használható: a cégek egy központosított felületen nyomon követhetik a beérkező kéréseket és automatikusan válaszolhatnak is. A program a verseny folyamán prototípusként készült el – írják a közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!