Leának nevezték el

2020.09.13. 07:22

Kis fehér oroszlán került elő egy karambol után egy kamionból

A héthónapos nőstény jól van – közölte a német állatkert, amely befogadta.

Forrás: Shutterstock

Fehér oroszlánkölyök került elő egy autópálya-baleset után egy kamionból Németországban.

A ritka színű kölyköt azután fedezték fel, hogy egy kamion két másik járművel ütközött össze az A5-ös autópályán Heidelberg közelében kedden.

A kamionsofőrt és két utasát, akik mindannyian szlovák állampolgárok, kórházba vitték, hogy sérüléseiket ellássák.

A fehér oroszlánkölyök sértetlenül bukkant fel a roncsok közül és Landau város állatkertjébe szállították.

„Éjszaka tejet ivott és egy kis darált húst evett” – mondta el a dpa-nak a Reptilium állatkert munkatársa, Dominik Bischoff. A gondozók Leának nevezték el a kis oroszlánt.

A kamionban a rendőrök megtalálták dokumentumokat, melyek szerint Lea Szlovákiából Barcelonába tartott, azt azonban nem tudni egyelőre, hogy útja törvényes volt-e.

Szemtanúk szerint a kamionban egy tukán is volt, amely azonban a karambol után megszökött.

Borítókép: illusztráció

Címkék#Oroszlán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!