elképesztő

2020.12.08. 14:46

Kifosztottak egy „ítéletnapi” parancsnoki repülőgépet Oroszországban

A gépet arra fejlesztettek ki, hogy atomháború esetén a fedélzetéről irányítsák a fegyveres erőket.

Forrás: Shutterstock

Ismeretlen tettesek kilopták a rádióberendezéseket egy Il-80-as orosz katonai repülőgépből, amelyet arra fejlesztettek ki, hogy atomháború esetén a fedélzetéről irányítsák a fegyveres erőket. A bűncselekmény, amelyről az első jelentések hétfő este jelentek meg az orosz médiában, Taganrogban történt.

Az Il-80-as egy légi harcálláspont karbantartása és korszerűsítése miatt került az Azovi-tenger partján fekvő városba. A lopás ügyében a Georgij Berijev repülőgéptervező nevét is viselő Taganrogi Repülési Tudományos és Műszaki Komplexum tett feljelentést.

Sajtójelentések szerint a gépből 39 rádióállomás-blokkot és további öt blokk tartozékait vitték el. A repülőgépben a nyomozók ujj- és cipőlenyomatokat találtak.

Az „ítéletnapi” gépet még a Szovjetunió fennállása idején építették meg, az ország legfelső vezetésének totális atomháború idején való mentésére és hadvezetésre. Az Il-80-ast, amelynek szűzrepülése 1985-ben volt, 1992-ben állították hadrendbe.

A repülőt az Il-86-os utasszállító alapján építették meg. Törzsét megerősítették és sugárvédelemmel látták el – ezért nincsenek rajta ablakok -, a gépet különleges kommunikációs berendezésekkel látták el. Összesen négy ilyen gép készült.

Az Il-86-osokat többször bemutatták a moszkvai május 9-i győzelemnapi parádékon. Az RBK című gazdasági lap szerint az orosz védelmi minisztérium 2019-ben tett bejelentést az ilyen típusú repülők és a hasonló rendeltetésű Il-82-esek korszerűsítéséről.

Alekszandr Jakunyin, a Rosztyeh állami konglomerátumhoz tartozó Egyesült Műszergyártó Vállalat (OPK) vezetője 2016 végén jelentette be, hogy az irányítása alatt álló cég készen áll az „ítéletnap” gépeinek felújítására.

Az RBK szerint Oroszországon kívül ilyen rendeltetésű repülőgépei csak az Egyesült Államoknak vannak, Boeing E-4-es típusjelzéssel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!