ládákba zárták

2018.01.16. 09:09

Hat védett kis pandát mentettek meg csempészektől Laoszban

Először történt Laoszban, hogy a hatóságoknak sikerült a veszélyeztetett faj egyedeit csempésző bűnözőkre lecsapniuk.

Fotó: © REUTERS

Az állatokat pénteken fedezték fel egy közúti ellenőrzésen. Egy kisteherautót állítottak meg, amelyik a kínai határ felől tartott Luang Namtha városa felé – tájékoztatott az ausztrál központú Free the Bears (szabadítsátok ki a medvéket) elnevezésű szervezet.

A hat megmentett kis pandából azonban csak három élte túl az utazást, a másik három a szállítás „keserves körülményei” miatt pusztult el, ládákba zárva tartották őket – közölte Michelle Valhout Tanneau, az állatvédők laoszi csoportjának menedzsere. Hozzátette:

„Nagyon valószínű, hogy az utazás alatt átélt szenvedések vagy fertőzés okozta súlyos betegségben pusztultak el.”

A három életben maradt, feltehetően fiatal felnőtt korú, 3,5-4 kilogrammos kis pandát szigorú karanténba helyezték a Free the Bears Lunag Pranbang-i rezervátumában – közölte Rod Mabin, az állatvédők szóvivője.

A teherautó sofőrje azt állította, nem volt tudomása az állatok eredetéről és úti céljáról. A vadvédelmi szabályok megsértése miatt letartóztatták.

A vörös macskamedvét vagy kis pandát a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a veszélyeztetett fajok között tartja számon. Becslések szerint kevesebb mint tízezer él belőlük a világon.

A Himalája keleti vidékén és Délkelet-Kína hegységeiben őshonosak. Azért csempészik őket, mert egyre többen akarnak házi kedvencként kis pandát tartani otthon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!