egyesült államok

2018.04.10. 10:53

Először szült egy hivatalban lévő szenátor

Tammy Duckworth - Illinois állam képviselője - második gyermekének adott életet.

Az amerikai kongresszus felsőházának több 200 éves történetében első ízben hozott világra gyermeket egy hivatalban lévő szenátor.

Tammy Duckworth volt katona, háborús veterán, aki tavaly óta képviseli Illinois államot a szenátusban, 50 évesen szülte meg hétfőn második gyermekét, egy Maile Pearl nevű kislányt. Első lánya, Abigail 2014-ben született.

A demokrata párti Duckworth az első thaiföldi születésű tagja a szenátusnak és az első olyan szenátor, akinek mindkét lábát amputálták. Férje, Bryan Bowlsbey szintén veterán katona.

Lábát 2004-ben egy iraki bevetésben veszítette el, amikor rakétatalálat érte a Black Hawk helikoptert, amelynek társpilótája volt. Részlegesen roncsolódott karjait is csak nagy erőfeszítések árán tudták megmenteni az orvosok. Jelenleg műlábakkal jár.

Az amerikai szövetségi parlamentnek eddig összesen 10, hivatalban lévő tagja szült gyermeket, a másik kilenc azonban a képviselőháznak volt a tagja.

A felsőházban egyébként éppen hétfőn döntött történelmi rekordot a nők száma azzal, hogy Mississippi állam képviseletében a 23. női szenátorként beiktatták a republikánus Cindy Hyde-Smitht.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock / javi_indy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!