légi menyegző

2018.01.19. 06:00

Elmaradt az esküvőjük, Ferenc pápa a repülőn adta össze őket

Ez volt az első alkalom, hogy katolikus egyházfő a levegőben celebrált esküvőt.

A LATAM légitársaság gépének két légikísérője – Paola Podest és Carlos Ciuffardi – az utazás alatt elmesélte Ferenc pápának, hogy 2010-ben ugyan polgári házasságot kötöttek, de az abban az évben történt földrengés megrongálta a templomot, ahol az egyházi esküvőt tervezték, így a szertartás akkor elmaradt.

Az egyházfő ekkor azt kérdezte:

„Össze akarnak házasodni? Akkor csináljuk meg most!”

- mondta és felajánlotta a párnak, hogy ott rögtön, a Santiagóból az észak-chilei Iquique város felé tartó repülőgép fedélzetén összeadja őket az egyház szertartása szerint is. A pár örömmel elfogadta a nem mindennapi ajánlatot, és mondta ki másodszor is a boldogító igent – jelentette a Kathpress katolikus hírügynökség. A szertartáson a pápa külföldi útjainak szervezésével megbízott Mauricio Rueda Beltz volt a tanú.

Greg Burke vatikáni szóvivő elmondta: ez volt az első alkalom, hogy pápa ilyen körülmények között adott össze egy párt. Hozzátette, hogy az egyházfő kíséretét is nagyon meglepte Ferenc pápa spontán kezdeményezése. „De úgy vélem, a házasságkötés érvényes” – jegyezte meg a szóvivő.

Borítókép: Ferenc pápa a pár tagjaival beszélget a repülőn. MTI/EPA/Osservatore Romano

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!