Műkincsrablók nyomában

2018.03.22. 20:18

Elárvereznek egy nácik által hajdanán elkobzott festményt

A csaknem 80 éve eltűnt festményt végre magához ölelhette az örökös.

Az I. János Frigyes szász választófejedelmet ábrázoló portrét április 19-én árverezik el New Yorkban. A festmény leütési árát 1-2 millió dollár (253-506 millió forint) közé becsülte az aukciósház.

A kép annak idején a Hollandiában élő Fritz Gutmann gyűjteményének része volt. Gutmann és felesége a theresienstadti és auschwitzi koncentrációs táborokban vesztették életüket, gyűjteményüket pedig elkobozta a náci hadvezetőség.

A háborút követően Gutmann fia, majd unokája évtizedeken át keresték a kollekció egyik ékkövének tekintett festményt. Az unoka, Simon Goodman – a család időközben megváltoztatta vezetéknevének írásmódját -, kiderítette, hogy a festmény rajta volt azon műalkotások listáján, amelyeket Adolf Hitler saját használatára szántak.

„Ez volt az utolsó említés, amelyre sikerült rábukkannom”

– idézte fel Goodman.

Tavaly év vége felé azonban a festmény akkori birtokosai, akiknek személyazonosságát a Christie's nem hozta nyilvánosságra, felkeresték az aukciósházat, hogy kiderítsék valóban a Gutmann-gyűjtemény egy darabja van-e a birtokukban.

A jelenleg Los Angelesben élő Goodman szerint a portré birtokosait az általa írt The Orpheus Clock című könyv vitte rá arra, hogy felvegyék a kapcsolatot az aukciósházzal, és visszadják a képet az örökösnek. Ebben a könyvben ugyanis részletesen leírja, miként eredt az elkobzott családi gyűjtemény nyomába.

A férfi néhány héttel ezelőtt láthatta végre a portrét New Yorkban, ahol úgy ölelte magához a festményt, mint egy rég elvesztett családtagot.

„Olyasvalamit tarthattam a kezemben, amely sokat jelentett a nagyapámnak”

– idézte fel a férfi a pillanatot.

A 70 éves Goodman Londonban született néhány évvel azután, hogy az eredetileg Németországból származó, majd Hollandiába költözött nagyszüleit megölték. Az elkobzott családi gyűjteménynek eddig nagyjából a harmadát sikerült visszaszerezni, Goodman tovább folytatja a keresést.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!