élelmet keresnek

2020.09.27. 11:30

Egyre több puma bóklászik a chilei fővárosban

Pumakölyköt fogtak be egy elegáns santiagói környéken – közölték a helyi állatkert illetékesei.

Forrás: Shutterstock

Az Andok lábánál fekvő, hatmillió lakosú chilei főváros környékén az utóbbi időben többször láttak pumát. A hegyi oroszlánként is emlegetett macskaféle ragadozó őshonos az egész amerikai kontinensen, így Dél-Amerikában is.

A pumakölyköt a Las Condes városrészben látták az anyjával és egy másik példánnyal kószálni.

A ragadozókat feltehetően a pandémia miatti karanténszabályok következtében lecsendesedett város csalta le a hegyekből.

A vadak élelmet kereshettek a városi környéken, mivel a sokéves szárazság miatt nem volt elég táplálékuk. Az állatkert szakemberei arra is rámutattak, hogy maga a város is a hegyek felé terjeszkedik, és ezzel is fogy a vadon élő állatok, köztük a pumák élőhelye.

„Hozzá kell szoknunk a pumák jelenlétéhez. Velünk maradnak” – mondta Alejandra Montalba, a santiagói állatkert igazgatója.

Az állatkert gondozói a hatóságokkal együtt fogtak hozzá a pumakölyök befogásához, s mint mondták, ezt követően folytatják a vadászatot a többi pumára.

A befogott állatokat egészségügyi ellenőrzés után rendszerint szabadon engedik a vadonban.

Borítókép: illusztráció

Címkék#puma#chile

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!