tanulmány

2020.08.08. 16:20

Az óriáspandák védelme miatt eltűntek a ragadozók az egyes területekről

A Nature Ecology and Evolution című folyóiratban közzétett tanulmányuk szerint a leopárd, a hópárduc és az ázsiai vadkutya 1960 óta szinte teljesen eltűnt azokból a védett térségekből, amelyeket az óriáspandák fajmegőrzése céljából hoztak létre.

Forrás: Shutterstock

A kutatók által feltárt tények jelzik az óriáspanda fajmegőrzési programjának elégtelenségét ezen nagytestű húsevők védelmét illetően – mondta Seng Li, a Pekingi Egyetem Élettudományi Iskolájának kutatója, a tanulmány vezetője.

A kutatók egybevetették az 1950-70-es években a populációkról gyűjtött adatokat a 2008-2018 közötti mintegy nyolcezer kameracsapdából gyűjtött információkkal.

Kimutatták, hogy

a leopárdok 81 százaléka, a hópárducok 38 százaléka, a farkasok 77 százaléka és az ázsiai vadkutyák 95 százaléka eltűnt az óriáspanda-rezervátumokból.

A ragadozókra fenyegetést jelentenek az orvvadászok, az illegális fakitermelés és a betegség – írták a kutatók.

A tanulmány szerzői szerint nagy kihívást jelent a fajmegőrzés szempontjából, hogy miközben az óriáspandák mintegy 13 négyzetkilométernyi területen élnek, a négy nagy húsevő száz négyzetkilométernél is nagyobb területen képes barangolni.

Seng Li az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy az egyes pandarezervátumok – amelyek területe általában 300-400 négyzetkilométer – túl kicsik ahhoz, hogy a leopárdok vagy az ázsiai vadkutyákhoz hasonló nagy húsevők életképes populációjának stabil otthont biztosítanak.

A panda fajmegőrző program azonban segített más állatok, kistestű húsevők, fácánok és énekes madarak megvédésében

- tette hozzá.

Li felhívta a figyelmet arra, hogy a jövőbeni fajmegőrző programokban nem egyetlen fajra vagy állatra kell összpontosítani, hanem a természetes élőhelyek szélesebb körű helyreállítására. Annak a reményének adott hangot, hogy ez elérhető az Óriáspanda Nemzeti Park létrehozásáról szóló kezdeményezéssel, amely egy hosszú távú programban a már létező élőhelyeket köti össze több ezer kilométeren át, hogy lehetővé tegye az izolált populációk elvegyülését, szaporodását.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!