AGGÁLYOS

2020.08.06. 14:41

A CNN szerint nem csak nőknek lehet méhnyaka

Az írásban csak semlegesen úgy fogalmaznak, hogy „személyek” rendelkeznek méhnyakkal, fittyet hányva a biológiára. Az egyébként nem ismeretlen a genderideológia előtt, hogy meg akarja változtatni a biológiai, anatómiai kifejezéseket is – korábban arról lehetett hallani, hogy egy szervezet azt tanítja, nincs férfi pénisz és női vagina.

Forrás: Shutterstock

A méhnyakrákról és annak szűréséről jelent meg egy riport a CNN oldalán, amely azonban feltűnő visszásságot mutat. A cikkben ugyanis végig úgy írnak a méhnyakrákról, illetve magáról a méhnyakról, mint ami „személyekben”, „személyeknél” található meg, nem pedig nőknél, ahogyan az a biológiai tanulmányokból ismeretes – írja a V4NA.

A CNN azzal, hogy a cikkben egyszer sem írják le azt a szót, hogy „nő” vagy „női”, sem azt, hogy vagina vagy méh, lényegében beállt a genderideológia mögé – erre több portál is felhívta a figyelmet. A legtöbben azért kifogásolták a semleges „személyek” kifejezést, mert szerintük ezzel próbálják eltörölni a nőiséget és a női szerepet.

Ráadásul egy korábbi cikkében a CNN a prosztatarákról írt, ott azonban úgy hivatkoztak a prosztatára, mint egy férfi szervre, tehát ott nem használták még a gender-kifejezést.

De érdekes dologra hívta fel a figyelmet többek között a Medium cikke is. Eszerint az angolban két kifejezés is van a nemre – a sex, és a gender, ezek pedig régebben kéz a kézben jártak, és ugyanarra vonatkoztak. Egy ideje azonban megváltozott a helyzet, és a sex kifejezést már inkább csak a biológiai nemre használják, a gender-t pedig a nemi identitásra, ami nem csak a két biológiai nemből, férfiból és nőből állhat, hanem vonatkozik már például a transzneműekre is.

Ugyanakkor az egyértelmű a cikk szerint, hogy a méhnyak egy női szerv, tehát csak a biológiailag is annak született nők rendelkeznek vele.

De mindemellett azért is aggályos a CNN cikkének nyelvezete, mert próbálja eltörölni a biológiai nemet. Erre tett már kísérletet a Proud Trust nevű szervezet is, amely 13 éves kortól kínál egy programsorozatot, és mellé egy kisokost. Ezekkel a gyerekeknek azt tanítják többek között, hogy nincs olyan, hogy női vagina és férfi pénisz – helyette azt kell mondani, hogy egy személy vaginával/pénisszel.

Az LMBT-ideológiát pártoló szervezet ráadásul a programsorozat keretében bemutatja a testrészeket is, ám nem mindegyiket. Bár felsorolják például a szeméremtestet és a péniszt is, a listából kimarad a nők számára fontos mell és a mellbimbó is.

Szintén a „befogadó” elnevezéseket reklámozza a Trans Care BC gender-szótára is. Ebben egy táblázatban, egymás mellé állítva láthatja azt az ember, hogy milyen kifejezéseket kell használni az eddig ismertek helyett. A mell és a mellkas helyett például „felsőtestet” kell mondani, a péniszt és a csiklót pedig „erogén vagy barlangos szövetnek” kell hívni.

Ugyanígy arra is mutat példa mondatokat a kisokos, hogy hogyan kell lényegében gender semlegesen fogalmazni – például nem azt kell mondani, hogy „egy férfi, akinek prosztatája van” hanem azt, hogy „egy személy, akinek prosztatája van”. Hasonlóan a CNN cikkéhez, itt is csak semleges személyekként hívják azokat az embereket, akiknek méhnyakuk van, rájuk sem illik azt használni a gender-szótár szerint, hogy nő/női.

A nők szerepével kapcsolatban valóban látni arra utaló jeleket, hogy a balliberális ideológia követői el akarják törölni a családot, illetve azon belül a nők fontosságát. Egy angliai orvos, Christopher Inglefield, aki nemváltó műtéteket is végez, nemrég azért kezdett el kampányolni, hogy a férfinak született, de már transznemű nőként élő embereknek lehessen méhtranszplantációt végezni. Így ők is ki tudnák hordani a gyereket, a biológiai különbségektől függetlenül, mert azokon az orvos szerint túl lehetne jutni.

Az ilyen beavatkozás azonban magában hordozza a hagyományos család felbomlását, mert a méhtranszplantációval a transznemű nők egyedül is szülővé tudnának válni – beültetett petesejtek és a saját spermájuk segítségével. Ezzel együtt pedig már nem lenne szükség a nőkre, akik kihordják a gyereket.

Címkék#v4na

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!