Nyugat-európai megoldások

2022.09.18. 15:00

WC helyett egy zsákba kellene üríteni az áramszünet alatt

Európában egyre őrültebb ajánlások látnak napvilágot azóta, hogy néhány országban bizonytalanná vált a lakosság energiaellátása a téli időszakra. Olyan helyzetekre próbálják felkészíteni az embereket, amelyek jó eséllyel megtörténhetnek. Az egyik ilyen "őrület" mindennapjaink egyik legsarkalatosabb tevékenységére kínál megoldást.

Borítóképünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

Nemrég szavazta meg az Európai Parlament, hogy 2035-től csak és kizárólag elektromos autókat lehet árulni az Európai Unióban, vagyis betiltják a belsőégésű motorral hajtott járművek értékesítését. A következő lépés a pontos jogszabály, illetve a 2025-re és 2030-ra tervezett köztes célszámok kidolgozása lesz. Azonban az utóbbi években – és különösen az elmúlt hónapokban – többször is bebizonyosodott, hogy az infrastruktúra erre még nincs felkészülve. Ha ugyanis minden autósnak töltenie kellene az autóját, akkor a mai sokszorosa lenne az elektromos hálózat terheltsége, amit egyszerűen nem bírnak el a rendszerek - figyelmeztet összeállításában a V4NA hírügynökség .

Azon túl, hogy az elmúlt két-három évben többször áramszünetet okozott a hálózat túlterhelése, vagy éppen az erőművek áramtermelési kapacitásának ideiglenes csökkenése, az ukrajnai háború kitörése óta egyre bizonytalanabb Európa energiaellátása is. Jó néhány országban arra figyelmeztetnek, a következő hónapokban gyakran előfordulhat olyan, hogy egy időre megszűnik az áramszolgáltatás egy-egy régióban.

Van, ahol ilyen esetben azt javasolják, hogy a lakók jelöljenek ki egy "szükségszobát", ahol egymást melegen tartva átvészelhetik az áramkimaradást.

A svéd energiaszolgáltató ajánlása szerint a sürgősségi szobában egy sátrat is érdemes lehet felállítani, vagy érdemes rögtönzött kunyhót építeni például az asztal alatt, amelyet takarókkal fednek le, hogy ott éjszakázhassanak – ezzel is minimálisra csökkentik a melegen tartandó hely méretét.

Németországban is egyre többször figyelmeztetnek arra, hogy előfordulhatnak áramszünetek a téli időszak alatt. Szinte mindenre kiterjedő ajánlásokkal igyekeznek a lakosok figyelmét felhívni arra, hogy mit kell tenniük akkor, ha órákig nincs áram. Az egyik ilyen sarkalatos pont a toalett használata, hiszen a WC leöblítéshez áramra is szükség van a fizika jelenlegi állása szerint – igaz, elsősorban olyan helyeken, ahol szivattyúzni kell a vizet, vagy ahol érintésmentes berendezéssel öblítik a WC-t.

Ha az áramkimaradás több órán át tart, akkor előbb-utóbb más módon kell majd a székletet üríteni

figyelmeztetnek egy weboldalon, ahol hozzáteszik, hogy a vödörbe gyűjtött csapvizet nem szabad a WC leöblítésére pazarolni, mert sosem lehet tudni, hogy meddig lesz áramszünet, a víz így az egyik legértékesebb elemmé válik a lakásban. Ilyen esetekre a következő az ajánlás:

Vegyen elő egy szemeteszsákot, és bélelje ki vele a WC-csészét. A szemeteszsáknak csak akkorának kell lennie, hogy a szélét az ülés fölé lehessen hajtani. A WC használata után gyűjtse össze a szemeteszsákot, és dobja ki. Természetesen használhat egy vödröt is és beletehet egy szemeteszsákot

– írja az ajánlás, amely hozzáteszi, hogy a kempingvécé is megoldás lehet, amely lényegében ugyanezen az elven működik, ehhez még konkrét modelleket is javasolnak, kinek milyen az ízlése.

Forrás: V4NA

Egy "alapmodell" egyébként 74 euróba kerül napjainkban.

Kempingvécé 74 euróért
Forrás: krisenpakete.de

A német szövetségi kormány szerint az áramkimaradások megelőzhetők, ha az emberek már most spórolnak az energiával. Robert Habeck gazdasági miniszter korábban egy lapinterjúban beszélt arról, hogy az emberek követhetnék a példáját. A zöldpárti alkancellár – bevallása szerint – nem tölt el öt percnél többet a zuhany alatt, máskor pedig arról beszélt, hogy a meleg víz használatát is el lehetne hagyni a legtöbb esetben. Winfried Kretschmann szintén zöldpárti baden-württembergi miniszterelnök még erre is rá tudott tenni egy lapáttal, amikor azt mondta, hogy meglátása szerint nincs feltétlenül szükség arra, hogy az emberek mindennap lezuhanyozzanak. Meggyőződése, hogy a tisztálkodáshoz elegendő néhány cseppnyi víz és egy rongy. Bevallása szerint egyébként otthon csak egy szobát fűtenek fel.

Nemrég

a német közmédiához tartozó Funk médiaszolgáltató is előrukkolt egy ötlettel, amelyet a közösségi oldalán népszerűsített: a zuhanyzós vizelést.

A Funk szerint rengeteg előnye van annak, ha valaki zuhanyzás közben végzi el a kisebb dolgát: többek között az ember nem érintkezik baktériumokkal – mint a WC-ülőkén – , ráadásul a víz már alapból folyik, ezért nem kell külön leöblíteni a vizeletet. Egy tudományos weboldalra hivatkozva azt állítja, hogy ha valaki naponta egyszer zuhanyzás közben vizel, az évente akár kétezer liter vizet is megspórolhat.

Ha a villamos energia ekkora kincs lett, lesz, akkor hogyan oldjuk meg a többszörös fogyasztási igényt, az elektromos autók feltöltését? Teszik fel a kérdést egyre többen Németországban is. És ez a kérdés jogosnak tűnik, főleg ha belegondolunk, hogy nemrégiben Kaliforniában korlátozták az elektromos autók töltését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!