Drámai változás

2022.09.10. 07:30

Elolvadt egy hétezer éves gleccserjég Svájcban

Egyes kisebb svájci gleccserek extrém mennyiségű jégtömeget veszítettek el ezen a nyáron, a délkeleti országrészben fekvő Corvatsch-gleccseren olyan jégrétegek olvadtak el, amelyek már 7000 éve ott voltak – közölte szombaton a Zürichi Műegyetem (ETH).

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Matthias Huss glaciológus, az egyetemen működő Glamos Svájci Gleccsermérő Hálózat vezetője úgy fogalmazott, hogy 

amit látunk, az erőteljesebb, mint amit eddig lehetségesnek tartottunk

–mondta. 

A Corvatsch-on elolvadt jégrétegek korát a Heidelbergi Egyetem korábbi méréseiből ismerik.

A Glamos program keretében évtizedek óta mérik a gleccserek téli hótömegét és nyári hóolvadását. Három kisebb gleccser (Pizol, Vadret dal Corvatsch, Schwarzbachfirn) esetében már 2019-ben felhagytak a mérésekkel, a kisebb mértékű tavalyi olvadás után idén mégis újra megpróbálkoztak vele abban a reményben, hogy mérhető mennyiségű jeget találnak, de az idei nyár "túl rossz" lett, technikailag már nem lehetséges mérni a további jégvesztést. A kutatóknak már nincs más dolga, mint begyűjteni és eltakarítani a hátramaradt anyagokat.

A jég olvadásával a táj drámaian megváltozik, a már eddig is vékony jégtakaró sokfelé teljesen eltűnik. Így történt ez a Corvatsch-on is, ahol egy több ezer éves jéggerinc lett semmivé csaknem teljesen, csak kisebb foltok maradtak meg 

– mondta a gleccserkutató.

A Zürichi Műegyetem legfrissebb adatai szerint 

a svájci gleccserek 1931 és 2016 között tömegük több mint felét, 51,2 százalékát veszítették el, ami 62 köbkilométernyi jeget jelent. 2016 óta az olvadás gyorsult, további 12 százalék veszteséget okozva.

Az Alpok gleccsereinek fele Svájcban található, az 1400 svájci jégfolyam együttesen valamivel kevesebb mint 1000 négyzetkilométert borít be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!