Gondtalan nyaralás

2022.07.06. 16:30

Gyerekek ezreinek nyári táborozását segítik a karitatív szervezetek

Hatvanmillió forintból több mint ezer embert táboroztatnak karitatív szervezetek - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Katolikus Karitász balatonakali táborában szerdán. A Karitász 10 héten át 3600 gyereket üdültet különböző tematikájú táborokban.

Soltész Miklós, aki egyben a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács elnöke is, hangsúlyozta: az elmúlt hónapokban a kormány irányításával a karitatív szervezetek és az önkéntesek összetett munkát végeztek, amelynek alapja az emberiesség és az odafigyelés.

A karitatív szervezetek nyári táborainak résztvevői között vannak a határ túloldaláról érkezettek és olyanok is, akik jelenleg Magyarországon élnek - mondta.

Soltész Miklós közölte: Magyarországra több mint 820 ezer ember érkezett Ukrajnából a kárpátaljai határokon és Románia felől, közülük több mint 140 ezren kértek és kaptak ideiglenes tartózkodási engedélyt.

Hozzátette: a határmenti és a budapesti segítségpontokon több mint 380 ezer ember kapott támogatást.

SOLTÉSZ Miklós
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (k), Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök (b) és Grexa Liliana, az Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólója (j) a Katolikus Karitász balatonakali táborában, ahol kárpátaljai magyar és ukrán menekült gyerekek nyaralnak 2022. július 6-án
Forrás: Varga György / MTI

A magyar kormány mindent megtesz a menekültekért és a magyar emberek békéjéért. Ezért nem engednek át Ukrajnába a határon sem fegyvert, sem katonát, humanitárius területen azonban mindent megtesznek az ukránokért - foglalta össze Soltész Miklós.

A tábor megnyitóján Grexa Liliana, az Országgyűlés ukrán nemzetiségi szószólója köszönetet mondott a Katolikus Karitásznak, hogy szívén viseli az ukrán menekültek sorsát. Beszédében reményét fejezte ki, hogy a gyerekek minél hamarabb visszatérhetnek a békés Ukrajnában.

Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója elmondta: szervezetük nyáron 10 héten keresztül mintegy 3600 gyermeket üdültet különböző helyszíneken különböző tematikájú táborokban.

A balatonakali tábort - ahol jelenleg 36 fiatal nyaral - idén nyitották meg - tette hozzá.

A tábor megáldása előtt Spányi Antal, a Katolikus Karitász elnöke úgy fogalmazott: az Istentől kapott szeretet erősebb, mint a háborús pusztítás. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!